Jelenlegi hely

USA

Megállapodás született

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A Demokrata Párt megállapodott a republikánusokkal az amerikai kormányzati leállás befejezéséről - jelentette be hétfőn a szenátusi voksolás megkezdése előtt Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője.

Változó széljárás Amerikában

Fotó: Shutterstock illusztráció

A magyar-amerikai kapcsolatok szorosabbra fűzését és az amerikai külügyminisztérium által a magyarországi vidéki sajtóorgánumok támogatására meghirdetett program azonnali felfüggesztését szorgalmazta Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek címzett levelében Andy Harris republikánus párti kongresszusi képviselő és tíz társa.

Új szakasz kezdődhet

Fotó: MTI, archív

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn délután Washingtonba érkezett, s másfél napos tárgyalásai megkezdésével hangsúlyozta: a magyar-amerikai kapcsolatok új szakasza kezdődhet.

London venné át az USA helyét

Fotó: MTI, archív

Médiaértesülések szerint London "informális" tárgyalásokat kezdett Nagy-Britannia esetleges csatlakozásáról a Csendes-óceáni Partnerségi Megállapodás (TPP) szabadkereskedelmi övezetéhez, amelyből az Egyesült Államok egy éve kilépett.

Kaliforniában legális a marihuána fogyasztása

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az Egyesült Államok legnépesebb államában, Kaliforniában hétfőn hatályba lépett az a törvény, amelynek értelmében legálissá vált a marihuána forgalmazása és fogyasztása.