Az ARÉNAP lenyűgöző sport- és népszerű kulturális programokkal várja a látogatókat jelképes jegyárakért, édességet, italt, használati eszközöket tartalmazó ajándékcsomaggal. Az egész napos rendezvényen a családokat, az iskolai, és baráti társulásokat kívánják megszólítani a délelőtti csapatversenyekkel. A délután a sport és a sportolóink ünnepe. A délutáni gálaműsorban megemlékeznek a régmúlt és napjaink bajnokairól. A kilátogatók személyesen találkozhatnak olimpikonokkal is.

Az igazi kuriózumnak számító sportesemények mellett az ARÉNAP ad majd otthont az eddigi legnagyobb hazai elektronikus-sport bajnokságnak, ahol az E-sport szerelmesei 24 gépen, több százan csaphatnak majd össze a nagy értékű díjakért.

Az Aréna névadója Papp László, olimpiai bajnok ökölvívó, aki néhány éve már a mennyei ringben szerzi győzelmeit. 2008. október 19-én, a SPORTÜNNEP eseménysorozat első rendezvényén róla is megemlékeznek, mellszobrának felavatásával.

A Kovács KOKO István vezette napi programok nem nélkülözik majd a zenés, táncos produkciókat sem, de a főszerep a sporté és természetesen a legendás ökölvívó nevét viselő létesítmény ünnepén nem hiányozhat majd egy különleges boksz esemény sem…

EGÉSZ NAPOS PROGRAMOK

10:00 – 18:00

JÁTÉK SZIGET – babasarok, gyerek kézműves foglalkoztatók; óvoda- és iskola pedagógusok, animátorok felügyeletével

EGÉSZSÉG SZIGETEK – szűrővizsgálatok, tanácsadás 5 különböző „egészség-szigeten”

10:00 – 16:00

Gyógytornász-Fizioterápiás Tagozat

Dietetikus Tagozat

Felnőtt-ápolás Tagozat

Védőnői Tagozat

Képalkotó Diagnosztika Tagozat

Pszichiátriai Szakápoló Tagozat

10:00 – 16:00

SPORTÁGI SZAKSZÖVETSÉGEK JELENLÉTE:

Magyar Birkózó Szakszövetség

Magyar Cselgáncs Szövetség

Magyar Karate Szakszövetség

Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Folyamatos kapcsolattartás a sportág képviselőivel.

Tömeg- és élsporttal kapcsolatos kérdések.

Hasznos tanácsok szakemberektől szülőknek és gyermekeiknek.

Látványedzések, sportági bemutatók, formagyakorlatok.

10:00 – 16:00

KIÁLLÍTÓK, TÁMOGATÓK JELENLÉTE:

Termékeik, szolgáltatásaik népszerűsítése.

Kóstolók.

Termékbemutatók.

Játékos versenyek, kvíz kérdések, sorsolások.

10:00 – 18:00

AZ ELSŐ MAGYAR ELEKTRONIKUS SPORTNAP:

A sportnapon egy Compo gépes LAN party kerül megrendezésre három játék szereplésével. Összesen 24 számítógép és 10 konzol fal áll rendelkezésre a közel 200 játékos számára. Mivel az első ilyen rendezvényről van szó a szervezők az ország legjobb csapatait meghívásos alapon delegáltatják a rendezvényre ezzel biztosítva az átlagos színvonalnál sokkal magasabb élményt mind a játékosok, mind a nézők számára.

A rendezvényen egyszerre mind a 24 gépen játszanak mérkőzéseket, ezeket a közönség kivetítőkön és a játékosok előtt elhelyezett nagyképernyős LCD TV-ken kísérheti figyelemmel. A versenyeken helyezést elérő csapatok pénzbeli és tárgyi nyereményekben részesülnek.

A versenyeket minden sportágban Rájátszással kezdik, majd Double Elemination rendszerben folyamatosan játsszák az esti órákig. Egy mérkőzés ideje nagyjából 45-50 perc. Egyszerre az 5 fős csapatjátékoknál maximum két mérkőzés tud zajlani.

Első Elektronikus Sportnap eseményei a küzdőtér közvetlen közelében, a lelátók

alatti csarnokban zajlanak majd.

Játék kipróbálás és bemutató: Az érdeklődők kipróbálhatják a legújabb játékokat (Például az EA Games gyerekeknek szánt játékát a Spore-t). Mindezek mellett az új játékokról bemutató videókat tekinthetnek meg a látogatók.

Közönség versenyek: Azért, hogy bárki kipróbálhassa magát lehetőséget biztosítanak mindenki számára kettő a kettő elleni küzdelmekre egyszerűsített szabályok alapján. Az ilyen megmérettetéseken elismert játékosok segítenek az addig a játékok világával még csak távolról találkozó érdeklődőknek.

IDŐSZAKOS PROGRAMOK

DÉLELŐTTI JÁTÉKOS CSAPATVERSENYEK

10:00 – 14:00

Az ARÉNAP első felében vállalkozó kedvű csapatjátékosok ügyességét, gyorsaságát tesszük próbára. Mintegy 4 órában fognak az értékes nyereményekért megmérkőzni a regisztráló, vegyes csapatok különleges sporteszközökkel és egymással.

Olyan 8 fős csapatok vesznek majd részt, akik kedvet éreznek magukban ahhoz, hogy részesei legyenek az ARÉNAP kihívásainak. A csapat 4 fiú-4 lány felállású.

Minden csapat kapitánya egy-egy ismert sportember lesz.

A játékok a Sportaréna küzdőterén zajlanak majd többnyire egyszerre több helyszínen, az egyes csapatok saját mezben, vagy önmagukat megkülönböztető színű pólóban játszanak majd.

Az ARÉNAP-on mérkőző 16 csapatot a leggyorsabban regisztrálók közül választják a jelentkezési feltételek figyelembe vételével.

A küzdelmek első felében a csapatok az ügyességi feladatokban időre teljesítenek, míg az egymás elleni küzdelmekben körmérkőzéseket játszanak majd sorsolás útján. Az innen továbbjutó csapatok kieséses alapon haladnak majd a végső győzelemig.

Vendégek:

Erdei Zsolt „Madár”, Várkonyi Attila, az Animal Cannibals, Rakonczai Viktor és Imre

A versenyek szünetében fellépnek

• a Fuego De La Salsa és a Botafogó táncegyüttes

Utazás térben és időben, kultúrákon és mozgásvilágokon át, bizonyítva hogy a salsa a minden, s a salsa tüze mindent megváltoztat.

• A Rakonczai Fivérek a magyar olimpiai csapat dalának szerzői és előadói

• New Dance World többszörös magyar bajnok hip-hop tánccsoport

Josh és Jutta

Az együttes Magyarországon az egyik legjobban keresett, és legtöbbet fellépő előadók táborát népesíti, és dalaik sorra a zenekedvelők kedvenceivé válnak. Az idei nyárra íródott Egy álomsziget c. szerzemény a Viva Chart Show 1. helyére érkezett!

• A RapSzínHáz (az első magyar rapmusical előadói)

A zenés és táncszínház absztrakt történetmesélő lehetőségei izgalmas terepet biztosítanak valahol a próza és a zene között elhelyezkedő, underground gyökerű rap számára, a műfaj kereteinek tágítására. A rap és a színház kapcsolata kölcsönös megtermékenyítést jelent a másik számára: a rap esetében ez tartalmi kihívás, a színházi rész felől pedig egy formai ösztönző erő.

A délután kezdődő gálaműsorban az Olimpia aktualitásának tükrében a nézők egy látványos show elemekkel tűzdelt sporttörténelmi utazásban vehetnek részt. Ennek keretében megemlékeznek hazánk olimpiai bajnokairól is, akik a küzdősportokban jeleskedtek.

Az ARÉNAP-on láthatja majd először a nagyközönség Papp László frissen felavatott mellszobrát.

Köszöntik majd a pekingi olimpiáról nemrégiben hazatért olimpikononkat és paralimpikonokat is.

A Kovács „Koko” István és Dobor Dezső vezette esti gálaműsor fellépői:

• Bon-Bon

Magyarország élvonalbeli pop-rock zenekara

• Cool Garden

A nemzetközi szinten is jegyzett, 4 tagú formáció egy látványos táncos produkcióval készül az Aréna 5. születésnapjára.

• Gáspár Laci

Az első Megasztár aranytorkú énekese, aki elnyerte a megtisztelő "2004 legjobb férfihangja" címet.

Közreműködnek

• Fuego De La Salsa

• New Dance World

• Collegium Gladiatorium Hagyományőrző Egyesület

A Collegium Gladiatorium Kulturális Hagyományorzo Egyesületet azzal a céllal alapították, hogy bemutassák az ókori gladiátorok küzdelmeit, és látványos előadásaikkal felkeltsék az érdeklődést az ókor története és kultúrája iránt.

A Rippel fivérek 7. világrekord kísérlete

A vonattal érkezők a MÁV-START jóvoltából az ARÉNAP rendezvényre érkezők 50% kedvezményt kapnak menetjegyük árából.

Az ARÉNAP rendezvénnyel kapcsolatos összes információ a www.arenap.hu weboldalon érhető el.