Felavatták a gyöngyösi Bugát Pál Kórház másfél milliárd forint uniós forrásból felépített, új épületszárnyát kedden.Mészáros János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi koordinációért és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta: a beruházás minden kórház számára követendő példa, mert az új épületszárnyban olyan infrastrukturális fejlesztések valósultak meg, amelyek növelhetik a betegellátás gyorsaságát és lehetővé teszik a megelőzést.

Példaként említette a „bababarát” szülészeti osztályt, az egynapos sebészetet és a járóbeteg-ellátást biztosító szakrendelőket.

Weisz Péter, a kórház főigazgatója úgy fogalmazott: a mintegy másfél milliárd forint uniós támogatással felépült új kórházi szárny jelentősen javíthatja a térség betegellátásának minőségét, erősítheti a betegek biztonságérzetét és költséghatékonyabb működést tesz lehetővé.

Kiemelte: a beruházás során gyógyító-megelőző ellátásokat támogató építészeti megoldások születtek, és az új épületrész nemcsak a betegek, hanem az egészségügyi dolgozók számára is kellemes környezetet teremt.

Tájékoztatása szerint a fejlesztés eredményeként az energiatakarékos, úgynevezett passzív házként is működő épületszárnyban két emeleten szakrendelőket alakítottak ki, további két szinten az új, „bababarát” szülészeti osztály és az egynapos sebészet kapott helyet, amely funkcionális egységben kapcsolódik a műtéti hátteret biztosító központi műtőhöz, valamint a szülőszobai területhez.

A főigazgató arról is beszélt: orvosi műszerekre és informatikai rendszerekre 138 millió forintot költöttek. A fejlesztésnek köszönhetően a kórház jelentős belső átszervezést és telephely-racionalizálást tud végrehajtani – tette hozzá.

A beruházás 2010 szeptemberében kezdődött meg, az épület alapkövét 2014. március 24-én rakták le.

MTI