Áttörte a határsorompót autójával egy embercsempész csütörtökre virradó éjjel Letenyén, a kifelé vezető oldalon, majd nem sokkal távolabb otthagyta a járművet és az abban szállított migránsokkal együtt elfutott – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.Az M7-es autópálya letenyei határátkelőjénél nem sokkal éjfél után jelent meg egy magyar rendszámú, egyterű személygépkocsi a kilépősávban. Amikor a rendőrök ellenőrizni akarták az autót és utasait, a sofőr hirtelen gázt adott és a sorompót áttörve elhajtott Horvátország irányába.

A jármű még magyar területen megállt, majd a kocsit hátrahagyva a vezető az utasokkal együtt elfutott. A rendőrök kora reggel, az M7-es autópálya mellett elfogtak a menekülők közül két-két pakisztáni, bangladesi és afgán férfit, majd néhány órával később egy pakisztáni társukat.

Az illegális bevándorlók nem rendelkeztek a schengeni tagállamokba beutazáshoz és az ottani tartózkodáshoz szükséges okmányokkal, ezért idegenrendészeti eljárást indítottak velük szemben. Kihallgatásuk során elmondták, hogy az embercsempész segítségével Olaszországba akartak eljutni.

A rendőrség közölte azt is: az autó sofőrjét a délelőtti órákig még nem sikerült kézre keríteni.

A személyautót lefoglalták, az ügyben embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen.

MTI