Nincs kizárva, hogy megfigyelik a Múzeum körúti erőszak sértettjét, E. Zsanettet, akinek jogi képviselője tegnap arra tett indítványt az ügyészségen, vizsgálják ki, hogy az ügy gyanúsítottja ír-e az egyik internetes fórumon. Az érintett ugyanis beszámolt arról, mikor és hol járt a lány édesanyjával. Ha az valóban az egyik rendőr, akkor az ügyvéd kéri, helyezzék ismét előzetes letartóztatásba.

A Múzeum körúti erőszak sértettje, E. Zsanett attól tart, hogy az a személy, aki „107” néven az egyik internetes fórumon arról írt, hogy a fiatal nő október 16-án édesanyjával megjelent az egyik fővárosi kórházban, megfigyelheti – állítja Tuza Péter ügyvéd.

A sértett jogi képviselője szerint 107 megemlíti azt is, hogy „ma az anyuci volt a »sértett« (páciens)”. – Ügyfelem megerősítette, jártak az említett időben a kórházban, de arra semmi nem utalt (például látható kötés vagy sérülés), hogy melyikük a beteg – mondta az ügyvéd. A lány tehát nem minden alap nélkül tarthat attól, hogy a 107 nevű hozzászóló kifejezetten az ő figyelmét kívánja felhívni arra, hogy tartózkodási helyéről, mozgásáról naprakész információi vannak. Ezért tegnap az ügyvéd indítványozta az ügyészségen, hogy derítsék fel, ki állhat a 107 név mögött. Ha az egyik gyanúsított, akkor fontolják meg az újbóli előzetes letartóztatását.

A jogi képviselő ezt azért tartja indokoltnak, mert miután E. Zsanett tudomást szerzett az esetről, félelem alakult ki benne. A büntetőeljárási törvény szerint a tanú befolyásolása és megfélemlítése alapot adhat a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésére.

Tuza elmondta: az illető kilétét az ügyészségnek kell megállapítania, mindazonáltal a fórumozók az ügy elsőrendű gyanúsítottját, T. Pétert azonosítják a 107 névvel, és magát is így tünteti fel. Ráadásul az eljárás eseményeiről egyes szám első vagy többes szám első személyben ír, s olyan részleteket tár a nyilvánosság elé, amelyeket tényleg csak az érintettek ismerhetnek. Miután Tuza végignézte a rendőr hozzászólásait, egy másik érdekességre is rábukkant. Azt válaszolja 107 arra a felvetésre, hogy miért nem ír könyvet az ügyről: „Ezt már a második nap megbeszéltük a csoportparancsnokommal (R5), miközben az egyik átszállításra vártunk (6 órát), az ún. »kucorgóba«. Már akkor kitaláltuk a címét is.”

Az ügyvéd elmondta: a kucorgó a fogvatartottak szállítás közbeni várakoztatóhelye. Az írás tanulsága szerint itt együtt lehettek a rendőrök, pedig az előzetes egyik célja, hogy a gyanúsítottak közvetlenül ne érintkezhessenek egymással. Ismeretes: E. Zsanett feljelentése szerint május 4-én hajnalban a Múzeum körúton két rendőr igazoltatta, majd három társa jelenlétében megerőszakolta. Ezután hazakísérték, ahol még húszezer forintjától szabadították meg.

(MNO)