„A magyar kormány olajügyekben, olajárakról nem tárgyalt és a jövőben sem tárgyal az orosz partnerekkel. Ezekben a kérdésekben a két ország vállalati szinten, magyar oldalról magáncégek útján tart kapcsolatot. Így a miniszter legutóbb, január 17-én sem ebben az ügyben látogatott Moszkvába. Utazásának célja ezúttal a pénzügyi és atomenergetikai együttműködési lehetőségek feltérképezése volt” – írja közleményben a minisztérium. „A tárcavezetőt az orosz fél – ahogy korábban is mindig – a diplomáciai kapcsolatokban nemzetközileg elfogadott, megfelelően magas szinten fogadta. Fellegi Tamás Szergej Kirijenkóval, a ROSZATOM vezérigazgatójával, volt kormányfővel és Dmitrij Pankin pénzügyminiszter-helyettessel folytatott megbeszéléseket. A belpolitikai indíttatású megszólalás az egyeztetés résztvevőinek lekicsinylésével egy magyar minisztert céloz, ám egy korábbi orosz miniszterelnököt sért.”

A tárca Török Zsolt figyelmébe ajánlja, hogy Fellegi Tamás nem nemzetgazdasági, hanem nemzeti fejlesztési miniszter. E minőségében, magyar-kínai és magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztosként, a magyar-ukrán gazdasági vegyes bizottság elnökeként rendszeresen utazik a partnerországokba. A tárcavezető-kormánybiztos a magyar érdekek érvényesítésén, hazánk keleti kapcsolatainak élénkítésén dolgozik főként az energetikai, közlekedési, pénzügyi és kereskedelmi együttműködésekben.

„Fellegi Tamás nemzetközi tárgyalásai a hazai benzinárak alakulására nincsenek, nem is lehetnek befolyással, hiszen azt alapvetően a kőolaj világpiaci ára, a dollár-forint keresztárfolyam és az e két fő tényező által meghatározott termékárra rakodó adótartalom határozza meg. A nemzeti fejlesztési miniszternek ezek egyikére sincs közvetlen ráhatása. A Magyar Szocialista Párt az elmúlt években egyebek mellett az orosz államadósság eltüntetésével, a moszkvai kereskedelmi képviselet ügyével, a Malév elhibázott privatizációjával és kétes értékű részleges visszaállamosításával mutatott példát abból, hogyan képzeli el Magyarország keleti kapcsolatainak alakítását. A kormány az efféle gyakorlattal egyértelműen és végérvényesen szakítani kíván. A számos területen megörökölt visszás helyzetek megnyugtató rendezése folyamatos egyeztetéseket, a kompromisszumok kitartó keresését igényli. A külföldön is hiteltelenné vált szocialista kormányok okozta károk helyrehozatala időigényes folyamat” – zárul a közlemény.