A vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti elő 66 településen az összesen 11 milliárd forint összértékű Esély otthon elnevezésű program – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.

Fotó: ShutterStock.com

Novák Katalin elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósuló pályázat célja, hogy a szülőföldjüktől elszármazott 18 és 35 év közötti fiatalokat visszavonzza szülőhelyükre, illetve a még ott élők számára boldogulási lehetőséget kínáljon.

A felhívásra a háromezer és húszezer lakos közötti települések jelentkezhetnek, a pályázó önkormányzatok és konzorciumok 50 millió és 200 millió forint közötti támogatást nyerhetnek el.

A programban hangsúlyos szerepet kap az otthonteremtés, a projekt segítségével a helyhatóságok felújíthatják és átalakíthatják ingatlanjaikat a kedvezményezett fiatalok számára, akiket a munkavállalás érdekében képzésekkel és tanfolyamokkal is segítenek – tette hozzá az államtitkár.

MTI