2019 nyarára elkészülnek a Budapest-Balaton kerékpárúthoz kapcsolódó fejlesztések, így a fővárosból kerékpáron is el lehet majd jutni a Balatonra – jelentette be a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos hétfőn Velencén, ahol sajtótájékoztatón mutatták be a Velencei-tó kerékpáros forgalmát számláló berendezést.

Révész Máriusz hangsúlyozta, hogy a következő két évben „soha nem látott mértékű”, kerékpáros turizmust érintő fejlesztés valósul meg Magyarországon. Kiemelt feladatnak nevezte a Balaton-kör rendbetételét és prioritásnak nevezte a fővárost a Balatonnal összekötő kerékpárút megépítését, amely az Eurovelo 14-es európai útvonal része lett, miután nemrégiben Brüsszelben elfogadták a nyomvonal tervét.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy a 110 kilométeres Budapest-Balaton bicikliút tervei 2-3 héten belül készen lesznek. Hozzátette: pontos költségek még nem ismertek, de kilométerenként 80-100 millió forinttal számolva vélhetően 8-10 milliárd forintba fog kerülni.

MTI