Munkahelyek százmillióinak teremtése nélkül több 10 millió szubszaharai afrikai bevándorlóra számíthat Európa, ezért komoly fejlesztési programokat kell elindítani a régióban – jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Afrika-kutatója az M1 aktuális csatorna műsorában.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

Marsai Viktor közölte, az ENSZ adatai szerint a mai 1 milliárdos népesség néhány évtizeden belül 2 milliárdra, az évszázad végére pedig 4 milliárdra nő Afrikában. Az ott élők számára pedig a polgárháborúk, a nyomor és az aszályokat követő éhínségek miatt továbbra is komoly vonzerőt jelent Európa – tette hozzá a szakértő.
    
Elmondta: elsősorban az arab tavasz nyomán összeomlott Líbia jelent kaput a fekete afrikai népesség számára Európa felé, előtte ugyanis az autokratikus rezsimek meg tudták akadályozni a migrációt. Ebben a helyzetben az unió próbál létrehozni egy működőképes kormányzatot Líbiában, illetve próbálja a líbiai partoknál feltartóztatni a migránsokat, és még ott lefolytatni a menekültügyi eljárást – mondta Marsai Viktor.

(MTI)