Fotó: MTI, archív, illusztráció

Nagyboldogasszony napján – a 2016-ban megkezdődött hagyományt folytatva – ismét Esztergomba utazott az egyik legismertebb debreceni virágkocsi, a Szent Korona. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szerdán az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét követően megáldotta a kompozíciót, valamint Esztergom és Debrecen közös virágkocsiját – közölte a karnevál sajtófőnöke az MTI-vel.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Kerekes Sándor tájékoztatása szerint Erdő Péter emlékezetett arra, hogy Nagyboldogasszony napja a legfontosabb katolikus Mária-ünnep, amikor Szűz Mária halálára és mennybevételére emlékeznek a hívek. 

Az esztergomi bazilikában tartott szentmisén a bíboros-érsek elmondta: az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint Jézus Krisztus „röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe” édesanyja, Mária holttestét. 

Az ünnepet Szent István király olyan fontosnak tartotta, hogy ezen a napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezi a magyar katolikus egyház Szűz Máriát Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariaenek. Szent István 1038-ban éppen Nagyboldogasszony napján hunyt el – hangoztatta a bíboros.

A debreceni virágkarnevál szervezői szerint szimbolikus üzenetet hordoz a Szent Korona virágkocsi utazása, amely a karnevál szakrális hírnökeként 2009 óta járja az országot. Ennek jegyében idén ismét látható volt a Szent Korona virágkompozíciója az Esztergomi Bazilika előtt, s az érdeklődők Debrecen és Esztergom város közös virágkocsiját, a „Napba öltözött asszonyt” is megcsodálhatták.

A szentmise után a Bazilika elé vonultak a hívek, ahol a debreceni virágkocsikat állították ki. Az ünnepi eseményen Romanek Etelka esztergomi polgármester és Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere ünnepi beszédét követően Erdő Péter bíboros, prímás megáldotta a Szent koronát ábrázoló virágkocsit és a Napba öltözött asszonyt. 

A virágkarnevál küldöttsége Debrecen város tortájával köszöntötte az érseket.