Az amerikai külügyminisztérium azt szorgalmazza, hogy a magyar kormány függessze fel a módosított felsőoktatási törvény alkalmazását – mondta el keddi sajtótájékoztatóján Mark Toner, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A tárca honlapján olvasható szó szerinti leirat szerint az amerikai kormányzatot „nagyon aggasztja” a törvény. A szóvivő elmondta, hogy a külügyminisztérium álláspontja szerint a jogszabály veszélyezteti, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) folytathassa tevékenységét.

„Azt szorgalmazzuk, hogy a magyar kormány függessze fel a törvény alkalmazását. Felülvizsgálatot akarunk és vitát, hogy minden aggodalmat rendezni lehessen az egyetemmel magával és a többi érintett intézménnyel folytatott párbeszéden keresztül” – fogalmazott Toner.

A szóvivő a CEU-t vezető oktatási intézménynek nevezi, amely fontos csatornát jelent a magyar-amerikai intellektuális és kulturális párbeszéd számára. „Őszintén szólva a szabad gondolkodás és kutatás középpontjában áll. Ez a törvény álláspontunk szerint más, Magyarországon diplomaprogrammal rendelkező amerikai egyetemek működését is hasonlóképpen veszélyeztetheti, így az ügy túlmutat a CEU-n” – húzta alá az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Az Országgyűlés a múlt héten fogadta el a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítását, amely a külföldi egyetemek magyarországi működését hivatott szabályozni. Áder János köztársasági elnök hétfőn írta alá az elfogadott jogszabályt, amely egyebek mellett azt követeli meg, hogy a külföldi egyetemek származási országukban is folytassanak oktatási tevékenységet, és magyarországi működésüket kormányközi szerződés szabályozza.

A jogszabály bírálói szerint a törvény célja a Soros György által alapított Közép-európai Egyetem ellehetetlenítése. A budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője már korábban hangot adott aggodalmának a javaslattal kapcsolatban.

Palkovics László oktatási államtitkár kedden Brüsszelben azt mondta: a magyar kormánynak nem célja a CEU bezárása, aminek nem is lenne indoka, a felsőoktatási törvény célja mindössze annyi, hogy megoldást lehessen találni bizonyos ügyekre.

MTI