Bizalmas információk egész sora került nyilvánosságra Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök Magyarországra érkezéséről. Bizonyos vélekedések szerint a nyugati titkosszolgálatok szivárogtattak, mivel megelégelték, hogy hazánk jó viszonyt ápol Oroszországgal. Földi László biztonságpolitikai szakértő ezzel szemben úgy látja, akár belső árulás is lehetett az információk kiszolgáltatása.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– A médiában olyan részletesen írtak a Nikola Gruevszkit szállító magyar követségi autókról, továbbá olyan információkat hoztak napvilágra, amelyek eleve kizárják, hogy az újságírók maguktól szerezték volna azokat. Nyilvánvaló, hogy valaki szivárogtatott, a legtöbben nyugati titkosszolgálatokat emlegetnek…

– Arctalan, névtelen, úgynevezett titkosszolgálati háttérrel rendelkező források elméleteivel van tele a média, legalábbis az ellenzéki térfele. Aktív, szolgálatban lévő titkosszolga ilyen nyilatkozatokat nem tehet, ha mégis, az – mondjuk ki nyíltan – hazaárulás. Ha pedig valamelyik ügynökség korábbi munkatársa fejteget hasonló kérdéseket, akkor úgy illene, hogy a nevét is adja hozzá. De hagyjuk a formaságokat! Amit szerintem biztosan ki lehet zárni, az az, hogy önálló titkosszolgálati akció volt az információk átadása, ahhoz túlságosan is pitiáner ez az ügy. Ha csakugyan benne volt a keze valamelyik nyugati szolgálatnak, akkor azt egyértelműen politikai utasításra tették. De korántsem ez az egyetlen verzió, ami szóba jöhet, én máshol is körbenéznék, ha a szivárogtatót keresném.

– Hol?

– Például a Külügyminisztérium, vagy az akció résztvevőinek a háza táján. Ugyanis egyáltalán nem zárható ki, hogy árulás történt, és az egész belső munka volt. Ne legyünk naivak, azok az érdekkörök, amelyek Magyarország lejáratásában érdekeltek, már régen megtalálták ehhez a partnereiket Magyarországon, sajnos elég valószínű, hogy az államigazgatáson belül is. Ez lényegesen egyszerűbb magyarázat, mint hogy a CIA kémműholdja követi a magyar követségi autókat.

– Pedig az sem egy valóságtól elrugaszkodott forgatókönyv, hogy az egész csak egy újabb támadás a magyar kormány ellen, ebbe a képbe jobban beleillik egy külföldi szolgálat, főleg úgy, hogy azóta más információk is kikerültek újságírókhoz, gondolunk itt az orosz fegyvercsempészekkel kapcsolatos hercehurcára…

– Természetesen felmerül a nagypolitikai összefüggés, hiszen Magyarországra folyamatos össztűz zúdul a mainstream vonalról. Közvetett módon így akár érintettek lehetnek nyugati titkosszolgálatok, de még ha így volt, akkor is inkább politikai akcióról beszélhetünk. Ebben az egészben nem látom a nyomonkövethetőséget, főleg azok után, hogy az arc nélküli szakértők következetesen ide keverik az orosz kártyát. Egyértelmű, hogy vannak olyan érdekcsoportok, amelyek minden alkalmat megragadnak, hogy blokkolják Oroszország és Európa együttműködését. Adott tehát egy történet, amely szerint a nyugati NATO-szövetségeseknek elegük lett abból, hogy Magyarország jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal, ezért ezzel a kiszivárogtatással üzenni akartak. De ez így elég átlátszó, a sztoriról süt, hogy a hajánál fogva rángatták elő, a valóságtartalma minimális. Inkább egyfajta manipulációs kinyilatkoztatás.

– Mekkora kárt tudnak ezzel okozni?

– Nikola Gruevszki Magyarországra szállítása szakmai szemmel nézve messze nem volt tökéletes akció. Az ilyen műveletek kivitelezésének megvannak a maga szabályai, például az, hogy nem publikusak. Az a tény, hogy fontos részletek kerültek napvilágra, jól mutatja, hogy valahol hiba csúszott a számításba. Az már más kérdés, hogy ez az ügy semmilyen formában nem befolyásolja Magyarország biztonságát, leszámítva persze a spekulációt, amivel az ellenzéki sajtó, különösen a külföldről fizetett újságírók azóta megállás nélkül bombázzák a közvéleményt. A nyugati médiában ez az egész egy háromnapos történet.

– Ha már szóba került a külföldi befolyás, erről Nikola Gruevszki is tudna mesélni, nem véletlen, hogy éppen Macedóniában született meg a Stop Soros szlogen…

– Gruevszki üldözése egy bosszúhadjárat, erős médiahátszele van ennek a Soroshoz köthető szervezeteknek, minden az ő szájuk íze szerint jelenik meg a main­stream médiában. Azok a vádak, amelyeket az exelnök ellen felhoztak, messze nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy itt egy politikai leszámolásról van szó, és nem csak macedóniai belpolitikai érdekek mentén. A menekülése aligha egy köztörvényes bűn elkövetése miatt történt, egyszerűen nem akarta feláldozni magát.