A Fidesz szerint a nyugdíjasok adatai a Gyurcsány-kormánynak is már minden bizonnyal megvoltak, hiszen pontosan tudta, hogy vegyen el tőlük egy havi nyugdíjat.

A nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben reagált a Demokratikus Koalíció szóvivőjének Gréczy Zsoltnak a sajtótájékoztatójára. Az ellenzéki politikus arról beszélt, az Orbán-kormány úgy döntött, hogy az összes magyar nyugdíjassal bővíti a Kubatov-listát. Szerinte az, hogy beolvasztják az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot a Magyar Államkincstárba azzal is járhat, hogy idén ősszel csúszni fog a nyugdíjak kifizetése.

A Fidesz közleményében azt írta, hogy a nyugdíjasok adatai a Gyurcsány-kormánynak is már minden bizonnyal megvoltak, hiszen pontosan tudta, hogy vegyen el tőlük egy havi nyugdíjat.

Kiemelték: a nyugdíjasok számára semmilyen változást nem jelent, hogy novembertől a Magyar Államkincstár fogja folyósítani a nyugdíjakat az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság helyett.

A nyugdíjasok ma számíthatnak a kormányra, amely 2010 óta megőrizte, sőt 10 százalékkal növelte a nyugdíjak vásárlóértékét. Az inflációkövető nyugdíjemelésen túl jövőre nyugdíjprémium kifizetésével is számolnak, mert szeretnék, ha a gazdasági növekedés eredményét a nyugdíjasok is éreznék. A nyugdíjasok a rezsicsökkentéssel és a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentésével havi szinten is több ezer forintot spórolnak meg – jegyezte meg a nagyobbik kormánypárt.

MTI