Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az ellenzéki frakciók érvénytelennek és törvénytelennek tartják a szerdai parlamenti szavazásokat, ezért azok eredményét sem fogadják el.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Az ellenzék közösen tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, miután a parlament elfogadta a munka törvénykönyvének a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló módosítását, amit az ellenzéki pártok csak „rabszolgatörvénynek” neveznek.

A szocialista Tóth Bertalan azt mondta, hogy szerdán egy botrányos és törvényellenes ülés zajlott a Parlamentben. A szavazógépek a képviselői kártyák nélkül is működtek, ezért nem lehetett név szerint azonosítani a voksoló képviselőket, ami minden szabályt felülírt – hangsúlyozta.

Az MSZP elnöke kijelentette, nem adják fel, folytatni fogják a küzdelmet, de ehhez szükségük lesz a munkásokra és a szakszervezetekre.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője szerint példa nélküli volt a szerdai szavazás, mert feltehetően még soha nem fordult elő, hogy az elnök ne a pulpitusról, hanem a saját képviselői helyéről vezényeljen le egy szavazást. Ő is kiemelte, hogy a képviselői kártya nélkül is le lehetett adni a szavazatokat.

A Fidesz többek között azt ígérte, mielőtt hatalomra került, hogy a magyar dolgozók oldalára áll. Ehelyett a háttérben olyan stratégiai szerződéseket kötnek a külföldi befektetőkkel, amelyek a magyar munkavállalóknak kárt okoznak – mondta a politikus.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szintén azt hangsúlyozta, hogy illegitimnek tartják szerdai szavazást. Az, hogy képviselői kártya nélkül is szavazni lehet, az elképesztő visszaélésekre ad lehetőséget – szögezte le.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke arra emlékeztetett, hogy az ülésen megjelent Áder János is. Az államfő bebizonyíthatta volna, hogy a köztársaság elnöke, de „jobban érdekelte, hogy megválasszon, három ki tudja kit egy olyan Nemzeti Választási Bizottságba, (…) ami elcsal mindent, amit lehet”, mint hogy az emberek millióit érintő „rabszolgatörvénnyel” foglalkozzon – bírált.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke azt mondta: az ellenzéki pártok között áthidalhatatlan véleménykülönbségek vannak, de szimbolikus, hogy ebben az ügyben közösen tudnak kiállni. 

Mi oda fogunk állni az érdekképviseletek, szakszervezetek és mindenki mellé, „akik érzik magukban a bátorságot, hogy szembe menjenek ezzel a nemzetáruló kormánnyal” – fogalmazott.

Szél Bernadett független képviselő is azt kifogásolta, hogy határozathozatalok alatt kártya nélkül is működtek a szavazógépek. 

Úgy fogalmazott: ha a Fidesznek nem tetszett, ami ma látott, akkor nézzen magába, hogyan akadályozták éveken keresztül az ellenzéki képviselőket jogaik gyakorlásában.