Az ellenzéki pártok félrevezetik az embereket, amikor egy magát politikán kívülinek beállító, valójában nagyon is politikai pályán dolgozó, álcivil jelölt mögött sorakoznak fel a vasárnapi józsefvárosi időközi választás előtt – közölte Halász János, a Fidesz frakció szóvivője kedden Budapesten újságírók előtt. 

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Halász János felidézte: Győri Péter polgármesterjelölt mint SZDSZ-es képviselő 12 éven keresztül vett részt a Demszky-korszak „legsötétebb városvezetésében”, ráadásul a sokat támadott lakásgazdálkodási bizottság vezetője volt.

Győri Péter polgármesterként ugyanazt a rombolást hajtaná végre, mint amit Demszky Gábor és barátai a fővárost vezetve – fogalmazott a fideszes politikus.

Vele szemben Sára Botond, a Fidesz-KDNP jelöltje az itt élők érdekeit képviseli, hatéves alpolgármestersége alatt azon dolgozott és azon dolgozik most is, hogy rend és fejlődés jellemezze a kerületet – mondta.

Halász János kitért arra is, hogy az ellenzéki pártok nem mernek a választók elé állni, hiszen a mostani időközi választáson a Fidesz-KDNP-n kívül egyetlen parlamenti pártnak sincs jelöltje.

Értékelése szerint az április 8-i választások óta az ellenzéki oldalon tovább nőtt a káosz, pártok szakadásának, megszűnésének, frakciók átalakulásának lehetünk tanúi.

Józsefvárosban vasárnap tartanak időközi polgármester-választást, mert Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselővé választása után – összeférhetetlenség miatt – április 17-i hatállyal lemondott a tisztségről.

Kocsis Máté 2009 novembere óta töltötte be a polgármesteri tisztséget Budapest VIII. kerületében, ahol 2010-ben és 2014-ben is újraválasztották.