A szocik és Gyurcsány is ellopná a másiktól a show-t a közös március 15-i rendezvényükön.

A demokrata.hu összeszedte, hol milyen ellenzéki összejövetelekbe ütközhetnek a főváros utcáin gyanútlanul sétálók: hol haknizik majd Szél Bernadett vagy merre ripacskodik épp Gyurcsány Ferenc.

Közös ellenzéki megmozdulás közös ellenzéki megmozdulás nélkül

Az MSZP és a DK ünnepi programját finom cicaharc hatja át: mindkét résztvevő úgy érzi, ő lesz a fő attrakció, a másik csak mellékzönge. A többi résztvevőt a nagy összeborulás jegyében pedig kutyába se veszik (ott lesznek: MSZP, Párbeszéd, Liberálisok, DK, Együtt). A nagy ellenzéki találkozót mindenesetre a Fővám téren lehet megcsodálni 15 órától. 

A piros sarokban ott toporog az MSZP-Párbeszéd(-Liberálisok – szegény Fodorékat a szocik csak akkor említik, ha érdekük úgy kívánja), a kék sarokban a DK. Mindkét alakulat saját Facebook-eseménnyel készül, és a rendezvényt sajátjaként mutatja be. A szociké a „Most kell talpra állni!”, a Gyurcsány-féle a „Nincs alku Orbánnal!” címet viseli. Vessük össze az események leírását:

„Találkozzunk március 15-én 15 órától a Fővám téren és hallgassuk meg közösen Karácsony Gergelyt, az MSZP-Párbeszéd-Liberálisok, a Változás Szövetségének miniszterelnök-jelöltjét! Az eseményen ott lesz a Demokratikus Koalíció is.” (kiemelés tőlünk – szerk.)

„1848 hőseire emlékezve találkozzunk 2018. március 15-én 15 órakor a Fővám téren és hallgassuk meg Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét és listavezetőjét! Üzenjük meg a diktátornak, hogy uralmából napok vannak hátra! Az eseményen ott lesz a Magyar Szocialista Párt is.” (kiemelés tőlünk – szerk.)

Túl azon, hogy a DK Fodor Gábor pártocskájáról megfeledkezik, az amúgy 0 százalékos Párbeszédet sem említi, amely azért mégis csak miniszterelnök-jelöltet adott a szociknak Karácsony Gergely személyében. A Liberálisok Facebook-oldaláról egyébként kiderül, az ő politikusuk, Bősz Anett is beszédet mond majd a Liberálisok képviseletében. Bár ez még állítólagos szövetségeiket sem érdekli, akárcsak az Együtt felszólalója. 

Az MSZP-DK hajcihője a közös március 15-éjükkel kapcsolatban egyébként már az esemény bejelentésekor kezdetét vette:

  • február 17-én Karácsony Gergely nagy, közös ünneplésre hívta „szövetségeseit”, úgy fogalmazott: „Mutassuk meg együtt, ellenzéki pártok, civil szervezetek, a változást kívánók széles közössége, hogy másképp kell kormányozni Magyarországot! (…) Ne szerezzük meg azt az örömöt a Fidesznek, hogy hat-nyolc kisebb rendezvényt állíthat szembe saját megemlékezésével!” 
  • másnap, február 18-án Gréczy Zsolt (akinek saját pártja honlapján még a nevét sem sikerült helyesen leírni – szerk.) közleményt adott ki, amelyben gyorsan magához ragadta a kezdeményezést: „Természetesen együtt ünneplünk március 15-én a demokratikus ellenzéki pártok minél szélesebb körével. Éppen ezért Gyurcsány Ferenc, a DK, és Molnár Gyula, az MSZP elnöke már hetekkel ezelőtt megállapodtak, hogy közös ünnepet kezdeményeznek valamennyi demokratikus ellenzéki párt bevonásával. Megállapodásuknak megfelelően a DK lefoglalta a rendezvény helyszínét, a Hősök Terét.” 

Aztán rájöhettek, hogy a Hősök terét nehezen sikerülne megtölteniük, elég szánalmas látvány lennének ők ott megmaradt híveikkel, így áttették a rendezvényt a Fővám térre. Az eseményt Karácsony Gergelyék még mindig közös ellenzéki megmozdulásként hirdetik, miközben saját hervatag szövetségükhöz Gyurcsányék mellett egyedül Szigetvári Viktor és Juhász Péter pártocskája csatlakozott. „A szabadság ünnepén rendezendő közös, ellenzéki eseményre felszólalónak az Együtt Szabó Szabolcs országgyűlési képviselőt, csepeli-soroksári képviselőjelöltet, az Együtt elnökségi tagját delegálja” – írja az Együtt. Mint ismeretes, épp Szabó Szabolcs kapcsán feszült a viszony az Együtt és a szocik között, mivel az MSZP Bangóné Borbély Ildikót indítja a választókerületben, és eleddig egyik jelölt sem mutatott nagy hajlandóságot a visszalépés irányába.

Vona: „Hozz magaddal még 3 embert!”

A szélkakasok pártja igazán be is csatlakozhatott volna az ellenzéki márciusi forgatagba Gyurcsányék mellé, de inkább magányosan ünnepelnek: a Jobbik saját budapesti rendezvénnyel készül az alkalomra, ahol beszédeket hallgathatnak meg az arra még fogékony Jobbik-hívek. Felszólal majd a müezzintől lefagyó, szemforgató pártelnök, a természetbarát Volner János és a radikális mázát vesztett Z. Kárpát Dániel, emellett igazi kuriózumként még a párt szóvivője is beszédet mond. Roppant izgalmasnak ígérkezik a szintén 15 órára szervezett esemény a Batthyány-örökmécsesnél.

1848 fordulópont volt Magyarország történetében. A márciusi ifjak vezetésével a nép az elnyomás ellen, a magyar…

Gepostet von Vona Gábor am Freitag, 9. März 2018

A közelmúlt jobbikos rendezvényeiből kiindulva nem számíthatnak nagy tömegekre, talán ezért is írt segélykérő sorokat Vona Gábor Facebook-oldalán: „Kérlek, légy ott velünk Te is, és hozz magaddal még 3 embert!” Annyi eredetiség van Vonában, mint egy fénymásolóban. Az esemény fénypontja ennek megfelelően a Szent Korona másolata (!) előtti eskütétel lesz. Ízlelgessük: a jobbikos politikusok, akik korábban képviselt értékeiket ma már megtagadják, élükön lélekkufár pártelnökükkel esküt tesznek egy koronamásolat előtt. A hiteltelenség csúcsa.

Energetikai ámokfutás március 15-én is

„Nemzeti függetlenséget, megújuló Magyarországot!” címmel szervez ünnepséget az Ökopolisz Alapítvány, ahol Szél Bernadett és Hadházy Ákos is kifejthetik magvas gondolataikat. A középpontban az LMP-től megszokott módon az atomenergia kérdésköre áll, Szél Bernadett kedvenc vesszőparipája:

„Mit üzen a ’48-as forradalom és szabadságharc a 21. század Magyarországának? Mekkora veszélyt jelent nemzeti függetlenségünkre a növekvő orosz befolyás, mennyire teszi kiszolgáltatottá hazánkat a hosszútávú gázszerződések és a paksi beruházás nyomán kialakuló energiafüggőség? Nevezhetjük-e mindezt a hódítás új formájának?”

Az esemény délben veszi kezdetét a Benczúr Hotel Budapest termében. Már most óriási az érdeklődés a Facebook-eseménynél: 14-en jelezték, hogy ott lesznek, és van 27 érdeklődő is.

Futottak még

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt nevű vicc(esnek szánt)párt békemenet-paródiával készül nemzeti ünnepünkre a Blaha Lujza téren 12 órától. 

A Momentum egyelőre csak Londonban szervez programot, ha terveznek valamit a fővárosban, jól titkolják. Pedig tavaly még innovatív módon batyus piknikkel készültek Fegyőrék. 

Lesz viszont megint „civil” tüntikézés „Közös megemlékezés és tüntetés a jövőnkért #március15-én!” címmel. 17 órakor az Operaház előtt lesz a találkozó. „Március 15-én minden eddiginél nagyobb szabású, közös tüntetést szervezünk!” – ígéri a szervező, a Diákvagyok nevű gittegylet. 

Az ellenzékkel szemben a kormánypártok és támogatóik méltón készülnek nemzeti ünnepünkre. Mint ismeretes, újra lesz Békemenet: találkozás déli 12 órakor a budapesti Bem téren, ahonnan várhatóan 13 órakor indul a menet a Margit hídon át a Parlament előtti Kossuth térre, ahol a résztvevők meghallgatják Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét.

demokrata.hu