Fotó: MTI/Kovács Tamás, archív, illusztráció

A kormánypártok szerint hazug és álságos, hogy éppen azok beszélnek a forintról, akik nem szavazták meg a forintosítást és kiszolgáltatták a magyar családokat a devizaspekulációnak – mondta Hollik István szerdán Budapesten újságíróknak.

Fotó: MTI/Kovács Tamás, archív, illusztráció

A Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője kifejtette: köztük vannak Gyurcsányék és a szocialisták, akik 2002 és 2010 között megszüntették a Fidesz-kormány által bevezetett otthonteremtési programot, és helyette kockázatos devizahitelekbe kényszerítették a magyar családokat.

Hollik István felidézte, hogy amikor 2010 után a parlament a devizahitelek forintosításáról szavazott, az ellenzék azt nem támogatta. Akkor sem álltak a magyar családok oldalára – mondta.

Szavai szerint a szocialistáktól kezdve az LMP-n, a DK-n át a Jobbikig elutasították a forintosítást. 

A KDNP-s politikus bemutatott egy tablót is a sajtó képviselőinek, amelyen több, az intézkedésre nemet mondó politikus fotója szerepelt, köztük a Jobbikból Vona Gábor előző és Sneider Tamás jelenlegi elnöké, valamint az LMP-társelnök Szél Bernadetté. Példaként említette még a szocialista Bangóné Borbély Ildikót, Molnár Zsoltot, Korózs Lajost, illetve a Párbeszéd

Ha rajtuk múlt volna, akkor ma is még több mint egymillió család lenne védtelen a devizaspekulációkkal szemben. Ugyanakkor Magyarország és a magyar családok ma védve vannak a devizaspekulációval szemben, azért is, mert a Fidesz-KDNP kormány forintosította a devizahiteleket – mutatott rá Hollik István.