Az ellenzék reakciói Orbán Viktor tusványosi beszédére

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az ellenzék több pártja, így a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd és a Jobbik is reagált Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédére.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

DK: Orbán Viktor ezzel a beszéddel hadat üzent

A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint Orbán Viktor kormányfő tusnádfürdői beszédében "hadat üzent Európának, hadat üzent a magyar embereknek és hadat üzent a szabadságnak".

Rónai Sándor szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Orbán Viktor totális európai politikai és kulturális konfliktusokkal, valamint nemzetállamok és régiók kulturális harcával terhelt Európa képét vetítette elénk. 

Teljesen világos, hogy a magyar miniszterelnök nem közös európai hazában hisz, hanem egy Magyarország vezette, keleties Közép-Európában gondolkodik - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Szerinte Orbán Viktor már nem nyugati, hanem keleti fővárosokat tekint példának, például Ankarát vagy Moszkvát, így a jövő évi európai parlamenti választás tétje is világos: "a harmincas évek nacionalista országát és világképét követő Európára, vagy pedig a Merkel és Macron vezette egységes, erős európai gondolkodásra szavazunk".

A DK szóvivője szerint a miniszterelnök hazudott a menekültválságról, amelynek már vége van, így az EP-választás sem erről a témáról szól majd, hanem arról, hogy a jövő Európája képes lesz-e olyan teljesítményre, amellyel versenyre kelhet az Egyesült Államokkal vagy Kínával.

"Nem kevesebb, hanem több Európára van szükség", nem háborús eszmékre, hanem értő párbeszédre, nem felelősséget hangoztató Magyarországra, hanem partnerségre - mondta Rónai Sándor, aki szerint ha Magyarország élni és békében építkezni akar, "akkor Orbánnak buknia kell".

 

Jobbik: Orbán Viktornak az európai politikai ambíciói fontosabbak az ország sorsánál

Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Jobbik szerint Orbán Viktor tusványosi beszéde arra utal, hogy a kormányfőnek Magyarország sorsánál fontosabbak európai politikai ambíciói.

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szombaton az MTI-nek azt mondta: a kormányfő beszédében többször utalást tett arra, hogy magát európai vezetőként is el tudná képzelni. 

Megjegyezte, a kormányfőnek "nem másokat kellene legyőznie, hanem saját démonait". 

Megfelelő alázattal kellene vezetnie az országot, és tudomásul venni, hogy a választók fele nem a Fidesz-KDNP politikájára szavazott - közölte. 

Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy Orbán Viktor ne keverje össze a szolidaritást a lojalitással - fogalmazott Mirkóczki Ádám, aki szerint Orbán Viktor csak azzal szolidáris, aki hozzá lojális.

A szóvivő cinizmusnak nevezte a kormányfő azon szavait, miszerint a nyugati országokat nem is tartja demokráciának. Mirkóczki Ádám kiemelte: éppen Orbán Viktor volt az, aki a szólásszabadságot és a sajtószabadságot leépítette, és a demokrácia alapját jelentő közjogi intézményeket felszámolta.     Több olyan intézmény van - például a médiatanács, az

Mirkóczki Ádám külön kiemelte: Orbán Viktor többször említette a nemzetegyesítést és annak sikerét. 

Azt a "gyalázatot" viszont mélyen elhallgatta, hogy 2005-ben szintén Tusványoson megígérte, csak akkor támogatják Románia uniós csatlakozását, ha az erdélyi magyarok számára biztosítja a területi autonómiát. Ezt Románia nem tette meg, 2007-ben a Fidesz-KDNP mégis megszavazta Románia csatlakozását - közölte a szóvivő.

Hozzátette, a Jobbik bízik abban, hogy a Vajdaságban élő magyarokkal ezt nem teszik meg, és Szerbia uniós csatlakozását csak akkor támogatja a Fidesz-KDNP, ha biztosítják a területi autonómiát az ottani magyarok számára.

 

Párbeszéd: bezárkózás helyett nyitottságra van szükség

Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Párbeszéd szóvivője szerint Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn tett ajánlata a megosztottságról, a kulturális határokról, a körülöttünk élő világ megismerése és megértése helyett a tőlük való elválasztásról szól.

Barabás Richárd szombati budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: egyetlen dologban értenek együtt Orbán Viktorral, mégpedig abban, hogy Magyarországot sikeres országgá kell tenni, ám szerintük erre nem alkalmas a kormányzat által követett út.

A miniszterelnök által gyakran emlegetett 2030-as évben éppen "az lesz a kérdés, ki az, aki kapcsolódni tud a többi emberhez, aki építeni tud a többi emberrel együtt, és ki az, aki elválasztja magát és az övéit a civilizációtól és a társadalomtól" - mondta.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország történelme alapján tudjuk, milyen leigázva, megalázva, kihasználva és céljaink megvalósításától elzárva élni, éppen ezért "a magyaroknak történelmi feladata nem az elszakadás, a riadt bezárkózás, hanem a nyitás".

Barabás Richárd szerint Magyarország történelmi küldetése az, hogy a globalizálódó világban megtanítsa a világot arra, nem szabad elnyomni másokat, miként kell kapcsolódni másikhoz úgy, hogy mindenki megőrizhesse identitását, kulturális hétterét.

Ehhez is szükség van a nemzetállamok fölé terpeszkedő multinacionális vállalatok tőkekoncentrációja elleni fellépéshez, mert azt csak közös nemzetközi fellépéssel lehet megfékezni - tette hozzá.

 

MSZP: messze van valóságtól a miniszterelnök által felvázolt kereszténydemokrácia

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az MSZP elnöke szerint nagyon messze van a magyar valóságtól a kormányfő által Tusnádfürdőn felvázolt kereszténydemokrácia. 

Tóth Bertalan az MSZP Facebook-oldalán reagált Orbán Viktor beszédére szombaton. A feltöltött videóban elmondta: a Fidesz nem független az európai elittől, hiszen tagja annak a pártcsaládnak, amely az Európai Bizottság és az Európai Parlament tagjainak többségét adja.

Tóth Bertalan közölte, a valóság nagyon messze áll attól, amit a miniszterelnök kereszténydemokráciának gondol.

Ma Magyarországon több tízezer család kilakoltatás előtt áll, a devizahitelek problémáját nem oldották meg, lezüllesztették az egészségügyet - mondta.

Azt firtatta, belefér-e a kereszténydemokráciába, hogy "pártkatona" legyen a legfőbb ügyész, a miniszterelnök volt gázszerelőjének cégeit európai uniós és magyar közbeszerzésekből hizlalják fel, a közmédiában csak és kizárólag kormánypropaganda szóljon, vagy az, hogy ellenfélnek tartják a közélet tisztaságával foglalkozó civil szervezeteket.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint nem lehet a Kárpát-medencét újjáépíteni az EU nélkül, az EU nélkül nem lehet beszélni közép-európai fejlődésről, gazdasági térségről, szabad nemzetek együttműködéséről.

Tóth Bertalan közölte: amikor Orbán Viktor liberális Európáról beszél, elfelejti, hogy a bizottság és a parlament tagjainak többségét kereszténydemokrata pártok adják.

Az ellenzéki politikus az együttműködő és szociális Európa mellett tett hitet. Azt mondta, olyan Európát szeretnének, amely biztonságos, amely megvédi határait és a kihívásokra közös megoldásokkal válaszol.

 

LMP: Orbán Viktor alternatív valóságot épít

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd, archív, illusztráció

Az LMP szerint Orbán Viktor tusványosi beszédéből az derült ki, hogy a miniszterelnök "továbbra is egy olyan alternatív valóságot épít, ahol a propaganda határoz meg mindent" - tudatta Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke az MTI-vel közleményben.

Mint kifejtette: az LMP álláspontja szerint valóban foglalkozni kell azzal a komoly témával, hogy az Európai Unió súlyos működési problémákkal küzd. Úgy vélik azonban, hogy a következő időszak valódi tétje az: képes lesz-e Magyarország azokat a változástatásokat végrehajtani, amelyek által az EU képessé válik a hatékony fellépésre.

Azzal az ellenzéki párt egyetért, hogy az egyik legkomolyabb probléma a migrációs válság kezelése. 

Az LMP szerint az illegális migrációt meg kell állítani, az unió külső határait meg kell védeni, és a bevándorláspolitikának nemzeti hatáskörben kell maradnia. Ezen felül viszont úgy vélik, olyan kérdésekkel is kiemelten kellene foglalkozni, mint az orosz befolyásszerzés erősödése Magyarország és Közép-Európában. Az LMP szerint kiemelt nemzeti érdek, hogy a magyar kormány hatékonyabban lépjen fel az orosz agresszióval szemben.

A miniszterelnök a Kárpát-medence újjáépítéséről mondott szavai kapcsán az LMP azt emelte ki: először az olyan kihívások hatékony megoldásával kellene foglalkozni, mint a magyar fiatalok százezreinek elvándorlása, a vidéki térségek leszakadása.

Orbán Viktor úgy látja, modellje működik, az LMP szerint viszont nem.

"Magyarországon a munka milliók számára nem ad biztos megélhetést, fizetőssé vált az egészségügy, a Fidesz által létrehozott oktatási rendszer pedig tragikus eredményeket produkál". A Fidesz által elképzelt gazdaságpolitikai modell miatt magyarok százezrei vándorolnak el az országból, ami  "valódi nemzeti tragédia" - tudatta a közlemény.