Az egyszülős családokban felnövő gyermekeknek is meg kell adni az esélyt a boldoguláshoz – jelentette ki a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje keddi, veszprémi sajtótájékoztatóján.
 


Fotó: MTI, archív

Szél Bernadett hangsúlyozta, hogy az egyszülős családok esetében, nőtt a szegénységi ráta az elmúlt időszakban. Hozzátette, hogy a politikának éppen ezért többet kell tenni a minden ötödik családot érintő élethelyzetben élőkért. 
    
Közölte: kormányra kerülésük esetén egyebek mellett 45 százalékkal megemelik a családi pótlékot, orvosolják a tartásdíj-rendszer hiányosságait és szociális bérlakásokat építenek. 
    
A nem vagy egyedül elnevezésű program megoldást kínál egyebek mellett arra a helyzetre, hogy a tartásdíj sok esetben későn érkezik meg a gyermeket nevelő szülőhöz illetve nem a valós jövedelem alapján állapítják meg ennek összegét – hangsúlyozta. 
    
A programban foglaltak szerint két hónap késedelmet követően részben az állam fizetné a tartásdíjat – közölte. 
    
Szél Bernadett arról is beszélt, hogy a nagycsaládosoknak járó kedvezményeket kiterjesztenék az egyszülős családokra is. 
    
Elmondta azt is, hogy munkaidő-kedvezményt adnának az egyszülős családot fenntartó szülőnek valamint jogi, életvezetési lehetőségeket biztosítanának számukra családi központok létrehozásával, a családi adókedvezményt pedig megdupláznák egy gyermek után. 
    
Az LMP célja az, hogy hosszú távú jó döntések meghozatalában nyújtsanak segítséget a családoknak – húzta alá. 

(MTI)