A választási felkészülés jegyében tartja 38. kongresszusát a hétvégén az LMP Székesfehérváron – tájékoztatta szerdán az MTI-t Ungár Péter országos elnökségi tag.

A politikus közölte: kedd óta dolgozik az LMP-nél politikai kommunikációs igazgatóként Halász Ambrus, aki abban segíti a pártot, hogy mindenki számára elérhető, fiatalos, de komolyan vehető professzionális tartalmakkal szólíthassák meg a választókat.

Hozzátette, regionális igazgatókkal is bővülnek a szervezetépítés érdekében, várhatóan néhány héten belül már mind a hat posztra megtalálják az alkalmas embert.

A kongresszusról elmondta: programalkotás és a jelöltállítási szabályok meghatározása is napirenden lesz, megjegyezte ugyanakkor, hogy jelöltjeik jó része már 2014-ben is megméretette magát. Emlékeztetett kongresszusi határozatukra, miszerint más pártokkal nem összefogva, önállóan méretik meg magukat, helyi civil szervezetekre vagy érdekvédő körökre azonban számítanak a választáson.

Várhatóan az őszi kongresszusra tolódnak az esetleges miniszterelnökjelölt-állítással kapcsolatos döntések – fűzte hozzá.

MTI