Fotó: MTI/Mónus Márton, illusztráció

Az LMP szerint le kell állítani a paksi atomerőmű bővítését, a jelenleg is üzemelő erőműnél pedig garantálni kell a biztonságos működést. Schmuck Erzsébet, a párt frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az atomenergiának és Paks II-nek csak alternatívája van, a bővítéssel évtizedekre bebetonoznánk magunkat egy „rossz, veszélyes és drága megoldásba”.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Kiemelte: 2018-ban a korábbi éveknél többször, legalább egy tucatszor kellett visszaterhelni vagy leállítani a Duna alacsony vízállása, a magas hőmérséklet, vagy elektromos- és vezérlési hibák és az üzemidő hosszabbítás miatt a 2017 végéig „legalább százmilliárd forintos” felújításon átesett paksi atomerőművet.

A politikus szerint az, hogy az atomerőmű teljesítménye a héten ismét rövid időre visszaesett, arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire sérülékeny a magyar energiaellátás.

Közölte, az LMP tájékoztatást kér a kormánytól, hogy a tavalyi év tapasztalatai alapján hogyan kívánják elkerülni ezeket a visszaterheléseket vagy leállásokat, különös tekintettel a várható szélsőséges időjárási viszonyokra.

Az energiafogyasztás csökkentésére Schmuck Erzsébet szerint fontos lenne egy országos épületszigetelési program indítása, emellett sokkal dinamikusabban kellene a megújuló energiák arányát növelni Magyarországon.