Az MSZP országos elnöksége egyhangúlag támogatja Botka László miniszterelnök-jelöltségét – közölte az ellenzéki párt vezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fotó: mti, soós lajos
Fotó: MTI, Soós Lajos

Molnár Gyula – a szocialista párt elnökségének ülésén született döntéseket ismertetve – hozzátette: az MSZP azt kéri a szövetségesektől, a civilektől, a változást akaróktól, hogy Botka László jelölésének kérdését vizsgálják meg.
    
A politikus – a pártja XI. kerületi irodájában tartott sajtótájékoztatón – azt mondta, az elnökség teljes körűen felhatalmazta Szeged szocialista polgármesterét arra, hogy a következő hetekben folytassa le azokat a tárgyalásokat, amelyek a jelöltállításban, a tartalmi kérdésekben szükségesek a következő parlamenti választáson történő győzelemhez.
    
Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, 2017 a válaszok éve lesz: választ kell adniuk arra, hogyan és miképpen lehet leváltani a kormányt. Mit kell azért tenni, hogy 2018-ban mindenki megérezhesse, mit jelent egy másik, jobb országban élni – tette hozzá.
    
Botka László elmondta, a napokban programot hirdet és megkezdi a szükséges tárgyalásokat, a kapott felhatalmazással felelősségteljesen kíván élni.
    
Azon a véleményen volt, hogy a magyar választópolgárok többsége kormányváltást akar.
    
A demokratikus oldalnak az a felelőssége és kötelessége, hogy ehhez megteremtse a politikai feltételeket, hogy a választói akaratból 2018-ra kormányzóképes parlamenti többség legyen – hangsúlyozta Szeged polgármestere.
    
Az ellenzéki politikus szerint egységes kormányképes alternatíva, közös indulás, vagyis közös lista kell, 106 közös képviselőjelöltre van szükség, akiket a választók előzetes megkérdezése alapján választanak ki. 
    
Szükség van új baloldali politikára is – mondta. Kifejtette, az igazságosság új politikája lerombolja az Orbán-rezsimet, de egyértelművé teszi, hogy nem a 2010 előtti világot kívánják visszahozni.
    
„Ezek nem az én feltételeim, ezek a minimális feltételek ahhoz, hogy eséllyel tudjon a demokratikus oldal a 2018-as választásokon indulni” – fogalmazott. 
    
Hozzátette: bízik abban, hogy az új igazságosság programjáról vita kezdődik, hiszen ahhoz ajánl szövetséget a demokratikus oldal valamennyi pártjának, civil szervezetének. Mint mondta, a nyitottság nagyon fontos eleme lesz a politikájuknak, ezért várják a javaslatokat is a programhoz.
    
Botka László közölte, hogy a következő napokban, hetekben megkezdi a szövetségesekkel a tárgyalásokat. „Ezt nem a nyilvánosságnak szánom, mert hiszen ez csak technika, nem hiszem, hogy a választópolgárokat ez foglalkoztatja” – jegyezte meg.
    
Molnár Gyula a sajtótájékoztató elején jelezte, hogy mindig készen áll a kérdésekre, de ezúttal a részletekről még nem tudnak beszélni. A sajtótájékoztató után Botka László távozott, az elnökség zárt ülése folytatódott.

(MTI)