Tarlós István főpolgármester szerint félrevezető a szocialisták népszavazási kezdeményezése a 3-as metró akadálymentesítéséről, mert a referendum eredményessége esetén sem következne az, hogy minden állomáson liftet kell építeni.

Tarlós István hétfőn, az ATV Start című műsorában azt mondta, az MSZP félrevezeti, gyakorlatilag „becsapja” az embereket, amikor azt a benyomást kelti, hogy ha igen választ adnak erre – a szerinte hibás, rosszul megfogalmazott – kérdésre, akkor liftek fognak épülni.

A Kúria kimondta, hogy ez nem így van – mutatott rá a főpolgármester, hangsúlyozva: az akadálymentesítést az MSZP-től függetlenül hónapok óta szervezik és végzik.

Mint kifejtette, a Kúria azt mondta ki, hogy a kérdésről lehet népszavazást rendezni, de a végzésben levezette: lehet ugyan népszavazás, de a törvény az akadálymentesítést egzakt módon nem fogalmazza meg, annak számos módozata lehetséges, amelyben a törvény a Fővárosi Közgyűlésnek mérlegelési jogot ad.

Tehát „kvázi” levezeti, hogy ha ez a népszavazás sikeres és eredményes lesz, abból egyáltalán nem következik, hogy liftet kell építeni – mondta Tarlós István, megjegyezve, a népszavazás megtartása egyébként két lift árába kerülne.

A főpolgármester közlése szerint az akadálymentesítést nem szabad összekeverni a liftépítéssel. A mozgáskorlátozottak érdekeit képviselő szervezet vezetése is azt állította, hogy „nem csak liftből áll az akadálymentesítés” – mondta, hozzátéve: a törvény sem azt mondja ki, hogy az akadálymentesítést mindenütt lifttel kell megoldani, hanem ennek számos módja van.

Tarlós István elmondta, van egy olyan szerkezet, amelyet párhuzamosan a haladási iránnyal fel lehet szerelni a mozgólépcsőre, és ebbe a szerkezetbe bele tudnak ülni a mozgássérültek. Ez ötödébe kerül, mint a lift – jegyezte meg.

A főpolgármester kitért arra is, hogy a 2-es metró felújítása idején az MSZP fővárosi képviselője, Horváth Csaba főpolgármester-helyettes volt, és akkor az állomások tíz százalékát akadálymentesítették. „Ez az aggodalmaskodás akkor is eszébe juthatott volna” – fogalmazott Tarlós István, kiemelve, hogy most az állomások több mint hatvan százalékát liftekkel látják el.

Azt mondta, a 2-es metrónál semmilyen akadálymentesítést nem csináltak. Mi csinálunk: minden állomáson lesz akadálymentesítés – jelentette ki a főpolgármester.

MTI