Szent István intelmeit ajánlja Molnár Gyula a Fidesz figyelmébe az MSZP Facebook-oldalán közzétett videójában. Igaz, Szent István intelmeit Imre hercegnek a szocialista pártelnök nemes egyszerűséggel levélnek titulálja.

Fotó: MTI, archív, szerk.

Az MSZP elnöke szerint a kormány ahelyett, hogy jó oktatást csinálna, javítaná az egészségügy állapotát, csökkentené a szegénységet, kizárólag ellenséget keres, gyűlöletet szít. Ezen fognak ők változtatni 2018-ban – legalábbis az optimista pártelnök szerint. „Az MSZP-kormány olyan országot fog építeni, ahol a tehetség utat tud magának törni” – hangoztatja a szocialista pártvezér.

Molnár Gyula: Ezer évvel ezelőtt államalapító elődeink három érékhez ragaszkodtak: legyen az ország keresztény, európai és magyar. Ebből a Fidesz kétharmadot már elveszített. > A 2018-as választás tétje, hogy marad-e az ország néhány milliárdos hűbérbirtoka, vagy igazságos országot építünk.

Gepostet von MSZP am Freitag, 18. August 2017

Annak mindig van egy sajátos bája, amikor a szocialisták a keresztény értékekért aggódnak. Ezúttal Molnár Gyula fejezi ki mély aggodalmát: „Ezer évvel ezelőtt államalapító elődeink három értéket fogalmaztak meg: keresztény, európai és magyar országot építettek. A Fidesz ebből már kétharmadot elveszített. Sem nem keresztény, sem nem európai az a politika, amit ők csinálnak” – mondja rezignáltan a szocialista politikus. 

A videó groteszk konklúzióval, meglepő vallomással zárul: az MSZP számára augusztus 20-a üzenete nem más, mint a 2018-as választás tétje („marad-e Magyarország néhány milliárdos hűbéri birtoka” vagy pedig a szocik majd egy igazságos országot fognak építeni).

EN-