Az MSZP lenne Nagy Imre szellemi örököse?

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Egyaránt Nagy Imre szellemi örökösének nevezte pártját Hiller István, az MSZP választmányi elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, miután szombaton, kivégzésének hatvanadik évfordulóján, megkoszorúzták az egykori miniszterelnök szobrát Budapest belvárosában.

Karácsony Gergely keserédes évfordulóról beszélt, mondván, az 1956 után eltiporni akart szellem 1989-ben feltámadt, mert "újra hittünk abban, hogy Magyarországon szabadság lesz, és újra köztársaságban élhetünk".

Hozzátette: napjainkban "a zsarnokság újra és újra feléledő erőivel szemben újra meg kell védenünk a köztársaságot és a szabadságot".

Szavai szerint a kormány arra készül, hogy Nagy Imrét kiretusálja a történelemkönyvekből, a Fidesz pedig elvitetné az országház tőszomszédságából a szobrát. Közölte, "akkor tulajdonképpen Nagy Imre szellemét is el akarják távolítani".

Elmondta, éppen ő volt az egyetlen 20. századi politikus, akit minden magyar polgár a történelem jó oldalára sorol. Így ha a cél az volna, hogy a történelem egybeforrassza a magyarokat, akkor Nagy Imre az egyik alkalmas személy volna erre - fejtette ki.

Hiller István az eseményen arról beszélt: a mai hatalom törekvése ellenkezik 1989 szellemiségével, "itt arról van szó, hogy Nagy Imrét akarják arrébb tenni a magyar történelemből".

Ha a politika hadat üzen a tudománynak, ideig-óráig uralkodhat rajta, de még soha, soha nem győzedelmeskedett felette - jelentette ki a szocialista párt politikus.