A határvédelmi bázis jelentős előrelépés az állományról történő gondoskodásban – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Bakondi György elmondta, 2015 óta folyamatos a migrációs nyomás az államhatáron, és folyamatosan keresik a megoldást, hogy az élő erős őrizetet hogyan lehetne csökkenteni a technikai biztosítás erősítésével. Megerősítette, hogy a rendőrség és a honvédség erőinek garantálni kell az Európai Unió külső határának megvédését.

Közölte, hogy a meglévő kerítést, amely 2015-ben készült, elektronikai eszközökkel „erősítették meg”, továbbá megépült egy úgynevezett manőverút, amely minden körülmények között járható lesz a járművekkel, illetve kísérleti szakaszon megépült egy második kerítésrendszer, amely az eddigieknél erősebb – mondta el Bakondi György.

Elkészült a Magyar Honvédség kelebiai határvédelmi bázisa, és várhatóan tavaszig befejeződik a bácsalmási, a madarasi és a herszegszántói létesítmény kialakítása is. A négy, egyenként 150 ember elhelyezésére és pihenésére szolgáló tábor kiépítését tavaly ősszel kezdték meg Kelebián, Bácsalmáson, Madarason és Hercegszántón. Az utóbbi három helyen a bázis várhatóan tavaszra készül el, és ha szükséges, a konténerekre egy emeletet rá lehet építeni, így a hatszáz férőhely bármikor a duplájára növelhető.

MTI