Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) szerint az egyik legnagyobb és legsúlyosabb probléma Magyarországon a népességfogyás és az, hogy sok pár meddő, a kormányra azonban nem lehet azt mondani, hogy családbarát. Minden ötödik, azaz kétszázezer magyar pár meddő – mondta, hozzátette: a kormánynak helyén kellene kezelnie a problémát.

Fotó: MTI, illusztráció

Felsorolta, mely állami intézmények kaptak plusztámogatást és arra hívta fel a figyelmet, hogy a meddő párok több mint 80 százaléka magánklinikára megy, mert nincs meg a bizodalma az állami intézményekben.
    
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában szóvá tette, mit vett el az MSZP-SZDSZ-kormány a családoktól. A lombikprogramról közölte, a kormánynak az a célja, hogy az állami kapacitások bővítésével minél több pár hozzáférjen ehhez a lehetőséghez. Ha ötmilliárd forint közpénzt szánnak erre a célra, akkor azt nem a magánszolgáltatóknak juttatják, hiszen vannak kiváló állami klinikák – hangsúlyozta.

(MTI)