A 444 beszámolója szerint hétfő este végre megtörtént az, amire oly sok ellenzéki szimpatizáns várt: az LMP és a Jobbik megszervezte a két párt közötti csúcstalálkozót, amelyre az M3-as autópálya mentén található borsókúti pihenőhelyen került sor.

Fotó: 444/Botos Tamás

A portál szerint néhány órával azelőtt, hogy lejárt volna a határidő, amit az LMP szabott ki saját magának az ellenzéki egyeztetésről szóló tárgyalásokhoz, Szél Bernadett és Hadházy Ákos, a Lehet Más a Politika társelnökei, valamint Vona Gábor Jobbik-elnök és Szabó Gábor pártigazgató „tárgyalóasztalhoz” ültek.

A bő egyórás találkozóra azért került sor a benzinkúton, mert Vona és Szél is országjáráson voltak, Mátrafüreden, illetve Debrecenben tartottak kampányeseményt, ezután találkoztak útközben. Szél Bernadett szerint „sokkal jobb volt a hangulat, mint a vasárnapi ellenzéki találkozón”. A hétfő esti találkozó után a tárgyalás részleteit nem árulták el, mindkét fél azt mondta, hogy megbeszéli saját pártjával a történteket. Kedd reggel összeül az LMP elnöksége, hogy a folytatásról döntsenek – írja a 444, ahol további képek is megtekinthetők.

demokrata.hu