Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európában politikai-szellemi fordulat zajlik, az emberek fellázadtak, változásokat kényszerítettek ki a bevándorláspolitikában, de „az ostromlott” Európa csak „egy szusszanásnyi időt” kapott.

„A java még hátra van” – fogalmazott a kormányfő a Családok budapesti világtalálkozójának első napján, csütörtökön megrendezett demográfiai fórumon.

Míg ugyanis Európa öreg, gazdag és gyenge, addig a világnak az a része, amely az elmúlt években újabb és újabb embertömegeket bocsátott ki, fiatal, szegény és erős – mondta.

Szerinte csak idő és politikai alkalom kérdése, hogy „ismét becsatornázzák az útrakész milliós embertömegeket”.

Tovább növeli a kormány a családi adókedvezmény mértékét

A kormány tovább emeli a családi adókedvezmény mértékét, ennek „középpontjába a kétgyermekes családokat állítják” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Családok budapesti világtalálkozójának első napján megrendezett demográfiai fórumon, ahol ismertette a kormány előző napi ülésén elfogadott, a gyermekvállalást ösztönző akciótervet.

A kormányfő hangsúlyozta: 2018 a családok éve lesz.

A program részeként a diákhitel-tartozással rendelkező fiatal nőknek két gyermek esetén a tartozás 50 százalékát, három vagy több gyermek esetén a teljes adósságot elengedik – ismertette.

Azt is bejelentette a miniszterelnök, hogy a diplomás gyed időtartamát kitolják egy évvel, így az a gyermek kétéves koráig meghosszabbodik az egyetemisták esetében is.

Magyarország teljes mellszélességgel kiáll Nagy Britannia mellett

Magyarország teljes mellszélességgel kiáll Nagy-Britannia mellett, minden erőnkkel azon leszünk, hogy Európa jövője biztonságba kerüljön – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Családok budapesti világtalálkozójának első napján megrendezett demográfiai fórumon.

Orbán Viktor szerint ma számtalan ember kérdezi a kontinensen, hogy hány párizsihoz, brüsszelihez, berlinihez vagy manchesteri hasonló eseménynek kell Európában történnie ahhoz, hogy végre erőt vegyünk magunkon és hajlandóak legyünk megvédeni magunkat.

Közölte: Magyarország fokozni fogja az Európai Unió déli határainak védelmét, és senki olyat nem enged be, akinél csak a halvány gyanúja is felmerül annak, hogy meg akarja támadni a családjainkat, gyermekeinket.

Magyarország minden körülmények között meg fogja védeni a családjait, legyen bármekkora is a brüsszeli ellenszél – jelentette ki.

2030-ra 2,1 százalékra kell emelni a születési rátát

2030-ra 2,1 százalékra kell emelni Magyarországon a születési rátát – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Családok budapesti világtalálkozójának első napján, csütörtökön megrendezett demográfiai fórumon, ahol nemzeti ügynek nevezte a természetes reprodukció helyreállítását.

Népesedési fordulatra van szükség, minél több gyermeknek kell születnie, mert ha van gyermek, van jövő – mondta a kormányfő.

Felidézte: kevesebb mint negyven év alatt Magyarországon „elfogyott” csaknem egymillió ember. Ez több, mint a második világháború alatt elszenvedett teljes emberveszteségünk – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

A jelzáloghiteles három- vagy többgyerekes családok egy-egy milliót leírhatnak tartozásukból

A kormány döntése szerint a jelzáloghitellel rendelkező családok a harmadik és további gyermekek esetén egy-egy millió forintot leírhatnak a tartozásukból, azt az állam át fogja tőlük vállalni – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Családok budapesti világtalálkozójának első napján, csütörtökön megrendezett demográfiai fórumon. 

Orbán Viktor közölte azt is, hogy „soha nem látott” bölcsődefejlesztésekbe kezdenek; mindenhol, ahol családok élnek, bölcsődét építenek, illetve ha kell, felújítják a meglévőket.

Bejelentette: a külföldön tartózkodó vagy ott élő magyarok előtt is „óvatosan” megnyitják a családtámogatási rendszert, jövőre már ők is kaphatnak a gyermek születése után anyasági támogatást, és az egész Kárpát-medencében jegyezhetnek babakötvényt is.

A kormányfő bejelentette: Kopp Mária szellemiségét „ideidézve” kutatóintézetet hoznak létre, hogy a családok segítésére, a családpolitika filozófiai megalapozásához, az európai és a világhelyzet megértéséhez megfelelő intellektuális muníció álljon rendelkezésre.

MTI