Nem tört ki a világbéke, sőt a régi típusú konfliktusok mellett új típusú feszültségek keletkeztek, elég ha csak a migrációs válságra és a terrorizmusra gondolunk. Felértékelődtek a hadseregek, így a mi honvédségünk is, amelyben jelentős fejlesztések indultak, s a jövőben nemcsak hivatásos erőink, de önkéntes területvédelmi egységeink is lesznek. E fejlesztésekről beszélgettünk Simicskó István honvédelmi miniszterrel.– Sok család már korán egészséges nemzettudatot plántál a gyermekeibe, és ez történik az iskolai nevelésben is. A kormány, illetve a honvédelmi tárca ezt a nevelési folyamatot szeretné tovább erősíteni – mondta a Demokratának Simicskó István. – Nemcsak általában az államnak és a nemzetnek, de konkrétan a Magyar Honvédségnek is fontos, hogy olyan gyermekek nőjenek föl és olyan fiatalok kerüljenek a honvédség kötelékébe, vagy önkéntes alapon a tartalékos rendszerbe, akik hazafias érzelműek, áldozatkészek, egészséges nemzettudattal rendelkeznek. Ezért is szeretnénk, ha a honvédelmi nevelés is helyet kapna a közoktatásban, és ezért is indítjuk el ősztől a kadétképzést.

A honvédelmi miniszter szerint a migrációs válság sok kockázatot és fenyegetést rejt magában, amely fenyegetések akár az államunk, a kultúránk és ezáltal a szabadságunk végét is jelenthetik. Nemcsak a térség országainak, de egész Európának védelmeznie kellene a keresztény gyökereken és talapzaton nyugvó kultúráját és értékeit.

– Nem minden migráns terrorista, de a migrációra sok dolog telepedett rá, például az embercsempészet mellett az iszlám radikalizmus hatására jelentkező terrorizmus is. Miniszterelnökünk időben felismerte a veszélyeket és felhívta erre a figyelmet, de akkor senki sem állt mellénk. Most már a visegrádi négyek egyértelműen mellettünk vannak, csatlakozni látszanak az osztrákok, és változik az uniós elit alapállása is, bár még mindig nincs tisztában mindenki a baj nagyságával. Nagy vívmányokat ért el az EU, elég csak az utazás és a munkavállalás szabadságára gondolni, de nem tudják majd megélni az emberek ezt a szabadságot, ha nem élhetnek biztonságban – mondta az interjúban Simicskó István.

A Demokrata legfrissebb száma február elsejétől kapható az újságárusoknál.