A magyar rendvédelmi szervek felkészültek a nyári magyarországi rendezvények fokozott biztosítására – nyilatkozták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai zárt ülése után a testület tagjai.

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció

Németh Szilárd, a testület a fideszes alelnöke az ülés után nyilatkozva kiemelte: a rendvédelmi szervek egyértelműen felkészültek arra, hogy a magyarországi kulturális, és sportrendezvényeket biztosítsák.

A kormánypárti politikus elmondta: az ülés első napirendi pontjában a nyári rendezvényekről, s azok biztosításáról hallgattak meg egy mintegy negyven perces tájékoztatót. Ennek keretében a nemzetközi biztonsági helyzet, a terrorcselekmények, s a sportrendezvényeken megforduló huligánokra is kitértek. Németh Szilárd elmondása szerint Papp Károly országos rendőrfőkapitány az ülésen azt mondta: az emberek eligazítását, képzését, feladatszabását tekintve felkészültek, s a műszaki, pénzügyi feltételek is biztosítottak. A rendőrség munkáját a magyar titkosszolgálatok mellett nemzetközi együttműködés is segíti – fejtette ki Németh Szilárd.

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke azt mondta: a szervek rendkívüli felkészültségéről számoltak be, komoly biztonsági intézkedésekkel készülnek az olyan tömegrendezvényekre, mint a vizes világbajnokság, a Forma-1-es futam, a Sziget Fesztivál, a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál és a Balaton Sound.

Mint felidézte: levélben fordult az illetékes miniszterekhez, hogy tájékoztatást kérjen a nagy nemzetközi, és sajtóérdeklődéssel járó tömegrendezvények biztosításáról, valamint a rendezvények látogatóinak tájékoztatásáról.

A testület elnöke többnyelvű tájékoztatást szorgalmazott az interneten, szórólapokon, a tömegközlekedési járműveken. Molnár Zsolt felhívta a figyelmet, erre nem csak terrorcselekmények veszélye miatt van szükség, hiszen akár egy petárda, egy felrobbant pezsgősüveg is pánikot okozhat a tömegben. Ezért nagyon fontos egy hiteles tájékoztatás arról is, hogyan lehet megközelíteni, elhagyni az egyes helyszíneket. Ilyen élethelyzetekben tudatos magatartásra van szükség – mondta Molnár Zsolt, de hozzátette: nem szabad rettegni, „nem győzhet a terrorizmus”.

Molnár Zsolt azt mondta: Magyarországon a terrorkészültségi fokozat változtatására nincs szükség. Elmondta továbbá, hogy a Belügyminisztériumtól és a Terrorelhárítási Központtól külön kérte, hogy ne csak Magyarországra érkező külföldieknek, hanem azoknak a magyar állampolgároknak is készítsenek tájékoztatást, akik külföldi országba – például Franciaországba, Németországba, vagy Nagy-Britanniába – készülnek nyaralni.

A testület elnöke szólt arról is, hogy a letelepedési kötvény az egész schengeni rendszeren belüli közlekedést lehetővé teszi, ezért az nem csak Magyarországra, hanem egész Európára nézve veszélyt jelent. Ezért az MSZP a letelepedési kötvény megszüntetését szorgalmazza, addig is pedig fokozottabb biztonsági ellenőrzéshez kössék a kötvényt – emelte ki Molnár Zsolt.

Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja arról számolt be, hogy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén egy Csepelen tartott kormányzati konzultációs fórumon szerződtetett őrző-védő céggel kapcsolatban is kérdéseket tett fel. Választ vár arra például, hogy miért egy olyan gárdát választottak ki őrző-védő feladatokra, amelyben „nemzetbiztonságilag kétes életű emberek vannak”. Szél Bernadett elmondása szerint az ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy tudatosan szervezték oda az őrző-védő szolgálatot, többek között hogy az újságírókat távol tartsák a minisztertől.

Az LMP-s politikus szerint az eset nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet, ezekre várt válaszokat mások mellett a csepeli kötődésű Németh Szilárdtól, a testület fideszes alelnökétől. Szél Bernadett szerint a kormánypárti politikusok részéről senki sem vállalt felelősséget, politikai provokációnak minősítették az ügyet.

MTI