Biztosítva vannak a „Soros-terv” anyagi feltételei, miután Soros György a vagyona egy jelentős részét, mintegy 18 milliárd dollárt, az alapítványai rendelkezésére bocsátotta – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: MTI, Máthé Zoltán


Fotó: MTI, Máthé Zoltán

A tárcavezető szerint „ez a pénz mindenhol elkezd majd dolgozni”, egész Európában, és támogatni fogja azokat a civil közösségeket, pártokat, amelyek meg akarják nyitni Európa határait, meg akarják szervezni a bevándorlást.
    
Arról is beszélt, hogy óriási nyomás nehezedik a közép-európai országokra bevándorlásügyben, miután az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) elfogadott egy olyan tervezetet, amellyel felülről nyitott, folyamatosan működő betelepítési mechanizmust akarnak megvalósítani. 
    
A közép-európai kormányok legfontosabb célkitűzése a kötelező betelepítés elkerülése, a kialakult társadalmi viszonyok stabilitása – jelentette ki. Azt is mondta, Magyarország nem foglalkozik azzal, hogy Németország, Franciaország vagy a Benelux-államok hogyan szervezik meg a közösségüket, hogyan hívnak be bevándorlókat, de ennek költségeit nekik kell viselniük.
    
Lázár János kitért rá: azzal, hogy az Európai Bizottság hozzáférhetővé tette írásos állásfoglalását arról, hogy a paksi beruházás minden feltételnek megfelel, minden akadály elhárult a beruházás megkezdése elől. Közölte: a bizottság állásfoglalása alapján Magyarországnak megéri az atomerőmű megépítése, és ezzel végelegesen lezárult az erről szóló vita. Akik kételkedtek a projekt ésszerűségében, racionalitásában, most megfelelő választ kaphattak a bizottság közléséből – mutatott rá.
    
A tárcavezető kiemelte: az uniós testület értékelése szerint minden jogi, műszaki és gazdasági feltételnek megfelel a paksi beruházás. 
    
Megjegyezte: bizottság szerint 7-9 százalék profitot termel a magyar adófizetők befektetett pénze.
    
Lázár János szerint sokat segítene Magyarország és az Egyesült Államok együttműködésében, ha lenne Budapesten amerikai nagykövet. 
    
David Kostelancik sajtószabadsággal kapcsolatban tett kijelentéseiről azt mondta: a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője „zöldségeket beszélt” a magyar sajtóviszonyokat illetően. Több magyar nyelven beszélő amerikai diplomatára lenne szükség, mert ha beszélnék a nyelvünket, látnák, hogy naponta százszámra jelennek meg kormánykritikus cikkek – közölte. Kijelentette: a legkevésbé sem érzi, hogy ne kapnának helyet kormánykritikák a sajtóban.
    
A miniszter kérdésre emlékeztetett: 2010-ben úgy kapott kétharmadot a Fidesz, hogy teljesen más sajtóviszonyok voltak. 
    
Arra a felvetésre, hogy üzletemberek vették meg a helyi lapokat, azt mondta: „a helyi lapnak az én városomban semmi hatása nincs”. Arra, hogy akkor miért vásárolják fel e lapokat, úgy válaszolt, nem ő követte el azt a „butaságot”, hogy ebbe fekteti a pénzét.
    
Arra kérdésre, hogy hazaárulónak tartja-e Navracsics Tibort, nemmel felelt, és azt mondta, „kiváló hazafinak” tartja az uniós biztost.

(MTI)