Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke bocsánatkérésre szólítja fel Botka Lászlót Szeged polgármesterét, mert szerinte a szocialista politikus azt sugalmazza, hogy a Fidesz megvásárolta a Mi Hazánkat.

Fotók: MTI, szerk.: demokrata.hu

A pártelnök szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: elegük van abból, hogy azért, mert a Mi Hazánk nem hajlandó csatlakozni a balliberális tömbhöz, szocialista, DK-s és jobbikos politikusok folyamatosan a Fidesz csatlósának nevezik őket.

Közölte: amennyiben Botka László nem kér nyilvánosan bocsánatot tőle, illetve a Mi Hazánktól, jogi úton vesz elégtételt.

A politikus szerint Botka egy novemberi HVG interjúban azt állította, hogy a Fidesz milliárdokat öntött Ásotthalomra. (Ennek a településnek a polgármestere Toroczkai) Ezzel sugallta azt, hogy a Mi Hazánkat megvásárolta a kormánypárt – vélekedett.

Ezzel szemben az az igazság – folytatta -, hogy az elmúlt öt évben összesen egymilliárd forint fejlesztési pénz érkezett Ásotthalomra, aminek a nagy része uniós forrás.

Ezzel szemben, ugyanezen időszak alatt Szegednek 308 milliárd forintnyi, nagyobbrészt a magyar költségvetésből származó fejlesztési forrás jutott.

Ez Ásotthalom esetében fejenként 250 ezer forintot, Szeged esetében viszont, több mint 1,9 millió forintot jelent – sorolta az adatokat a politikus.

Kérdésre válaszolva azt mondta: azzal, hogy a Jobbik csatlakozott a balliberális tömbhöz, kizárttá vált, hogy a Jobbik országgyűlési képviselői közül bárki csatlakozzon a Mi Hazánk mozgalomhoz, mert a Jobbik mára visszavonhatatlanul balliberális párttá vált.