Kezet kell nyújtanunk a társadalom peremére szorult gyerekeknek, hisz ha nem emeljük fel őket, velük együtt zuhanunk, vallja Kovácsné dr. Nagy Emese, a IV. Béla Általános Iskola igazgatója. A Prima Primissima-díjas intézmény rendkívül eredményesen foglalkozik hátrányos helyzetű, zömében roma tanulók felzárkóztatásával.

Azoknak, akik vészjóslóan tekintenek a jövőbe, akik a cigányságot problémás tömegnek tartják, akik úgy vélik, Borsod sok szempontból sereghajtó, akiknek – az egyébként festőien szép – Észak–Magyarországról a szellemi elmaradottság, a bűnözés, a reménytelenség, az etnikai konfliktusok, a képzetlen munkanélküliek jutnak eszükbe, feltétlenül el kell látogatniuk Hejőkeresztúrba. A roma­kérdésre, az integrációra egész Európa keresi a receptet, számos tanulmány, program született már, ám az elméletek java csődöt mond a gyakorlatban, így a felzárkóztatásra szánt milliárdok kidobott pénznek tűnek.

Az ezerlelkes kistelepülés iskolájában zajló – kormányzati és uniós pályázatokból fedezett – munkát azonban nemzetközi figyelem övezi. Egymásnak adják a kilincset az ideérkező érdeklődők. Újságírók, pedagógusok, szülők, politikusok, szociológusok, szakértők sora látogat el ide, hogy megfigyeljék, hogyan lehet a leszakadó társadalmi réteg anyagi és szellemi nyomorban tengődő családjainak gyermekeiből a jövő vezetőit, orvosait, közgazdászait és jól képzett szakmunkásait felnevelni. Ez a célkitűzése a IV. Béla Általános Iskola tanáriainak, akiknek nehezített pálya jutott, hisz míg az elit­intézmények beszippantják a jól szituált és éles eszű csemetéket, ide zömében hátrányból induló fiatalok kerülnek. Árvák, állami gondozottak, mélyszegénységben élő családok sarjai, akiknek nemhogy gyerekszoba, hanem gyakran étel és egy jó szó sem jut otthon. Itt a felnőtt lakosság egy része teljesen képzetlen, akadnak köztük analfabéták, akik még a nyolc általánost sem járták ki.

Az alulszocializált közösségekben elfogadott, ha a tizenéves lányok szülnek, a család gyakran visszarántja a tehetséges, kitörni vágyó gyermeket. Jellemző probléma az iskolakerülés és az agresszió. Az ilyen miliőben dolgozó pedagógusokat gyakran verbális és fizikai atrocitás éri a diákok vagy épp szülők részéről. A halmozottan hátrányos helyzetű ifjakat befogadó iskolákban oktatásra alig marad kapacitás, a fegyelmezési kísérletek töltik ki a tanórát.


Saját sikertelenségem motivált

– Évtizedek óta tudjuk, nagyon nagy a baj, a cigányság lélekszáma folyamatosan nő, nem hunyhatunk szemet a kérdés felett, a huszonnegyedik órában vagyunk, a társadalom peremén élő tömegek integrációja a túlélés záloga. Velük kell terveznünk a jövőt, olyan embereket kell képezni, akik megállják helyüket a munkaerőpiacon, akik választ jelentenek a szakmunkás- vagy akár az orvoshiányra is – hangsúlyozza Kovácsné dr. Nagy Emese, a Komplex Instrukciós Program (KIP) népszerűsítője, a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgatója.

Emesét sokan ábrándokat kergető idealistának tartották, mikor eldöntötte, lerakja hazánkban egy olyan pedagógiai módszer alapjait, amellyel felgyorsítható az integráció. Úgy érezte, annyira égetőek a gondok, hogy nincs több idő teketóriázni. Csapatával egy Amerikából adoptált gyakorlatot honosítottak meg, ami eredetileg a spanyol ajkú lakosság felzárkóztatását segíti. A programot átalakították, magyarra szabták, itt-ott módosítottak rajta, hogy alkalmazható legyen magyarországi viszonyok között. Az elmúlt tizenhat év eredményei őket igazolják.

– A saját sikertelenségem sarkallt. A pedagógusok jelentős része felőrlődik, egy idő után fásult, motiválatlan lesz. A leglelkesebb kolléga szeméből is eltűnik a csillogás, ha tartósan kudarcok érik, és nem lát a reménytelenségből kiutat. Nem egyik napról a másikra megyünk tönkre, ez egy folyamat – magyarázza Kovácsné dr. Nagy Emese. – Nálam a fordulópont akkor következett be, amikor már gyakorlattá vált, hogy aki csendben maradt, megkapta a kettest, mindenkit átengedtem, aki legalább ennyire együttműködött. Itt betelt a pohár, nem volt más választásom, mint pályát váltani, vagy megvalósítani az álmaimat. Az utóbbi mellett döntöttem – teszi hozzá az igazgatónő, akitől azt is megtudjuk, a pedagógustársadalom jelentős része még napjainkban is idegenkedik a KIP-es módszertől. Tévesen úgy vélik, ez újabb terheket, adminisztrációt, pluszfeladatok sorát róná rájuk, pedig ez nem teljesen igaz, hiszen a befektetett energia igen hamar sokszorosan megtérül.

Ez olyan speciális kooperatív program, amely lehetővé teszi a tanárok számára a magas szintű csoportmunka szervezését olyan osztályokban, ahol a tanulók közötti különbség tág határok között mozog. Kiemelt szempont, hogy a diákok sikerélményt szerezzenek. Az eltérő szociokulturális hátterű gyerekek hamar elsajátítják a többségi kultúrát és viselkedésformát, ebből fakadóan a magatartászavar és az agresszió is visszaszorul. A nevelők pozitív kommunikációt folytatnak, folyamatosan dicsérnek és motiválnak, ezzel harmonikus helyé alakítják az iskolát.

– Nálunk alaposan fel kell készülni minden egyes alkalomra. Mindez nem merül ki abban, hogy óravázlatot készítünk. Mi nem háborodtunk fel, amikor kormányzati törekvésként megjelent, hogy a tanároknak legyen portfóliója, a Klik pedig azért sem haszontalan, mert a vidéki kisiskoláknál a lét a tét, az elszegényedett önkormányzatok képtelenek megoldani a finanszírozást. Nálunk végre nincs létszámhiány, feltöltöttük a tanári kart, és minden eszközt be tudunk szerezni. Nekünk kedvezőbb a fenntartás mostani módja, s nem győzöm hangsúlyozni, emellett folyamatosan pályázni kell – teszi hozzá.


Csodasuli

Szándékosan kíséret nélkül megyünk körbe az intézményben, mert nem néhány mintagyerekkel szeretnénk szót váltani, akiket előre felkészítettek a sajtóval való találkozásra. Bekukkantunk az étkezőbe, a délutáni órákra, időzünk az aulában. Mindenhol kedves, érdeklődő tekintet szegeződik ránk. Tiszta ruházatú, választékos szókinccsel beszélő, tisztelettudó gyerekekkel találkozunk, sugárzik belőlük az önbizalom.

Fotó: Juhári Andrea/Demokrata

– Nincs verekedés, alsóban ugyan elcsattant egy-két pofon, de ezt már kinőttük. Csúfolódni sem szokás, szeretjük és segítjük egymást, itt nem szabad menőzni – avat be minket az alapelvekbe egy nyolcadikos lány, Fegyverneki Borsika, aki azt is elárulja, hogy belőle közgazdász lesz, mert imádja a számok világát és magasabb színvonalon szeretne élni. Ahhoz pedig le kell érettségiznie, hogy egyetemre menjen. Osztálytársa szabadidejében focizik, ő csak azért akar érettségit, mert úgy látja, ez a minimum, egyébként nemzetközileg is elismert csapatban szeretné rúgni a labdát.

A délutáni foglalkozáson különböző kézműves tárgyakat csodálunk meg, ezek egy része környezettudatosságot tükröz, itt megtanulják a diákok, hogy mennyi minden újrahasznosítható a háztartásban is, de most az ünnepi készülődés is meghatározza a kreatív munkát. Saját készítésű karácsonyi díszeket, játékokat, dekorációkat mutatnak nekünk a kis alkotók.

Egyébként nincs az iskolának olyan szeglete, ahol ne lenne miben gyönyörködni. A számítástechnika-terem falát milliónyi, a diákok által festett csendélet díszíti, a folyósokon díjak, oklevelek és számos lenyűgözően látványos rajz is látható.


Mindenki jó valamiben

Az órák derűs hangulatban telnek, nincs unatkozó diák, mindenki személyre szabott feladaton dolgozik. A KIP módszer egyik erőssége, hogy csapatmunkára neveli a résztvevőket. Ötfős csoportok kapnak feladatokat, a kis csapaton belül kialakult a munkamegosztást, mindenkinek megvan a felelősségi területe.

A kis tanár koordinál, az írnok rögzít, a harmadik bemutatja az eredményeket az osztályközösségnek. Mindig más társaságba kerül egy adott tanuló, és mindig új szerepben próbálja ki magát. Ez nem csupán a tananyag gyakorlatias, többrétegű elsajátítást segíti, hanem a személyiség fejlődésre is kedvezően hat. Könnyen kapcsolatot teremtenek és rugalmasabban fogadják az új kihívásokat az így nevelt gyermekek.

Mindenki jó valamiben, ez az elv írja le leginkább az itteni filozófiát. Ambiciózus, alkalmazkodni és együttműködni képes embereket akarnak a munkaerőpiacra küldeni. Nem önző karrieristákat, hanem kellő önbizalommal rendelkező életvidám fiatalokat. Ezek a gyerekek büszkék rá, hogy írni, olvasni tudnak, tovább fognak tanulni, mert tisztában vannak vele, hogy a legjobb iskolába járnak és ők a „borsodi bajnokok”.

A módszer működik, egyre több hazai intézmény kezdi alkalmazni, ám Kovácsné dr. Nagy Emese mégsem elégedett. Szerinte minden olyan iskolában érdemes lenne kipróbálni, ahol komoly kihívást jelent a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatása. Úgy véli, a pedagógustársadalom nem kerülheti el a szemléletváltást, illúzió azt gondolni, hogy napjainkban eredménnyel alkalmazhatók a kényelmes, XX. századi módszerek.

– Kezet kell nyújtanunk a társadalom peremére szorult gyerekeknek, hisz ha nem emeljük fel őket, velük együtt zuhanunk. Jó úton haladunk, de sürget az idő, minden pedagógust arra biztatok, szenteljen jó szót, figyelmet a problémás diákra. A dicséret csodákra képes, fel kell építeni az önbizalmukat. Ez a hozzáállás igen hamar megtérül – hangsúlyozza az iskola igazgatónője.

Juhári Andrea