Bősz Anett négypontos javaslatcsomagot nyújt be a parlamentbe a nők jogaiért – tudatta a Magyar Liberális Párt.

Fotó: MTI, archív, szerk. 

Bősz Anett, a Liberálisok országgyűlési képviselője Emmanuel Macron pártjának meghívására a múlt héten részt vett és előadást tartott a Globális Női Fórum 2018-as világkonferenciáján, amely a nők közéletben és a gazdasági szektorokban való részvételét, egyenlőségét vizsgálta. A közel ezer résztvevőt számláló konferencián a Liberálisok politikusa egyedüli magyar előadóként a következőkről tartott előadást:

  • Nők és férfiak egyenlőségéről nem beszélhetünk a magyar munkaerőpiacon, a nők ugyanis ugyanazért a munkáért jóval kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak.
  • A gazdasági szektor felsővezetőinek mindössze 9 százaléka nő, noha az alumni kutatások évek óta azt mutatják, hogy a felsőoktatási intézményeinkben több nő és jobb eredménnyel végez.
  • Politikai pozíciókban is szégyenletesen kevés a nő: a kormánypárti képviselőnők aránya mindössze 8 százalék, és a nők arányát az ellenzéki képviselőkkel együtt sem sikerült 12 százalék fölé tornázni.

Ezek orvosolására a Magyar Liberális Párt négypontos javaslattervet dolgozott ki.

A Liberálisok remélik, a nők egyenjogúságát biztosító határozati és törvénymódosító javaslathoz a képviselők minél nagyobb számban csatlakoznak, annak érdekében, hogy az ellenzéknek végre legyen esélye változtatni a kormány macsó politikáján

– zárul a közlemény.