Hiteles, új, igazságosságra épülő baloldali programmal leváltható az Orbán-kormány – hangoztatta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A XVIII. kerületi Havanna lakótelepen tartott utcafórumon megjegyezte: korábban azt mondták neki, akkor fogják tudni, hogy működik a programjuk, ha „a Fidesz provokátorokat küld”. Hozzátette, ezért ő és Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök is örömmel fogadta, hogy rendezvényükre táblákkal és molinókkal ellentüntetők is érkeztek.

A demokratikus oldalon visszatért a remény, ezért minden demokratának, akinek célja a kormány leváltása, szövetséget ajánl – mondta Botka László, hozzáfűzve: ehhez kéri az emberek támogatását.

MTI