Fotó: MTI/Kovács Tamás

Azokon a települések, amelyek a baloldal bázisai tudtak maradni, megmutatták, hogy lehet tisztességes politikát folytatni, lehet az emberekre odafigyelni, lehet olyan politikát folytatni, amely nem keresi az ellenségeket – hangoztatta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje pénteken Szombathelyen, ahol országjáró körútja során utcafórumot tartott.

A politikus kijelentette: egy olyan Magyarországban hisznek, ahol ember és ember között nem a világnézet, nem a vélemény, nem a pártállás, hanem kizárólag a tisztesség, a becsület és a szorgalom alapján lehet különbséget tenni.

“Mi egy ilyen élhető Magyarországban hiszünk, és nem az orbáni diktatúrában” – mondta.

A szocialisták jelöltje Szombathelyen a Derkovits lakótelepen, – az eső elől behúzódva – egy szolgáltatóház fedett lépcsőfeljáróján beszélt 100-150 főleg nyugdíjas korú emberből, köztük helyi szocialista politikusokból álló hallgatóságához.

Úgy fogalmazott, baloldali programjuk célja, hogy igazságot tegyenek, és a választásokon legyőzzék Orbán Viktort és a Fideszt.

Kijelentette, az adórendszer, a családtámogatás, az otthonteremtési politika és a nyugdíjasokkal való politizálás egytől egyig igazságtalan volt, és csakis a gazdagokat szolgálta, a magyarok többsége pedig szegénységben élt.

Botka László szerint a legnagyobb igazságtalanság ma Magyarországon abban jelenik meg, hogy a legnagyobb az adóteher az átlagos, vagy az átlag alatti jövedelműeken, a minimálbéreseken, a “melósokon”, a bérből és fizetésből élő embereken.

“Az SZJA-val és a társadalombiztosítási hozzájárulással a kormányzat a borítékból már a fizetés egyharmadát ellopja, miközben minden kedvezményt a gazdagoknak ad” – mondta. Hozzátette, ezért kell igazságot tenni, ezért van szükség kormányváltásra.

Botka László szólt arról is, hogy az elmúlt években megnégyszereződött azoknak a családoknak a száma, amelyek a gyerekeiket magániskolákba íratják, mert a kormány és a Fidesz “lepusztította” a közoktatást.

De hasonló a helyzet az egészségügyben is, ahol a gazdagok magánkórházakba járnak, a többieknek pedig maradnak a “lepusztított közkórházak, közrendelők” – tette hozzá.

Botka László beszédében szövetséget ajánlott azoknak, akik “el akarják zavarni” az újabb és újabb ellenségeket kereső Fideszt.

Arra biztatott minden jelenlévőt, hogy ne féljen, hanem lásson át a szitán, a hatalmon lévők mesterkedésein, vegye észre az ország valódi problémáit, és bírja távozásra az Orbán-kormányt, mert ez Magyarország érdeke.

MTI