Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint Botka László veszélyes a magyar nemzet, a magyar emberek biztonságára, hiszen az MSZP kormányfőjelöltje arról nyilatkozott, hogy ha megválasztják, akkor lebontja a kerítést a határon.


Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt, szerk.

Kósa Lajos budapesti sajtótájékoztatóján Botka László Reutersnek adott nyilatkozatát idézve azt mondta: akkor akarja elbontani a kerítést, amikor az egyik legbrutálisabb terrortámadás következett be, hiszen Manchesterben már gyerekek voltak a célpontok.
    
Kijelentette: ha Botka László bármilyen lehetőséghez jut, az a Fidesz szerint „életveszélyes” Magyarország számára. Ha „a szocialisták győznek, akkor mértéktelenül és korlát nélkül be fogják engedni a migránsokat, elbontják a kerítést, és Magyarországot kiszolgáltatják ennek az újkori emberáradatnak, népvándorlásnak” – fogalmazott.
    
A frakcióvezető a Fidesz nevében elutasította ezt a politikát, és mindenkit arra kért, „nagyon fontolja meg”, hogy egyáltalán szóba áll-e a szocialistákkal, mert az MSZP és Botka László „fenyegeti az ország biztonságát”, és akkor akarja elbontani az ország védelmét biztosító határt, amikor a legnagyobb bajban vagyunk.
    
Botka László, az MSZP kormányfőjelöltje csütörtökön a brit hírügynökségnek nyilatkozott arról, hogy lebontaná a magyar-szerb határon a bevándorlás feltartóztatására emelt kerítést, ha működne az Európai Unió határvédelmi ellenőrzése és a közel-keleti helyzet megnyugodna.
    
Kósa Lajos szerint Botka László azt mondta, hogy „ha őt megválasztják és a szocialisták győznek”, akkor lebontják a kerítést a határon. A frakcióvezető kifejtette: a Közel-Keleten a második világháború óta nincs nyugodt helyzet, ezért ezt teljesen felesleges várni, azt pedig mindenki tudja, hogy a határok védelme az EU-ban tagországi feladat, a Frontex nem határvédő, hanem egy uniós együttműködési ernyőszervezetet, amely tanácsokkal segíti a tagországokat.
    
Hangsúlyozta: a szocialisták – „megkoronázva az eddigi migránsbarát és bevándorláspárti álláspontjukat” – ezzel a nyilatkozattal azt mondják, hogy aki szeretné, hogy Magyarország védtelen maradjon a déli határokon, az szavazzon Botka Lászlóra.
    
Megjegyezte: a szocialisták nem zavartatják magukat attól a ténytől, hogy a kerítést a magyar választók 85 százaléka támogatja, valamint habozás nélkül becsapták a választókat az alkotmánymódosítással kapcsolatban, nem támogatták a tranzitzónák létrehozását és a jogi határvédelmet sem.
    
Kósa Lajos szerint az MSZP minden alkalommal elmondja, hogy csak az EU bevándorláspolitikájával együttműködve szabad Magyarországnak a saját védelmét megfogalmaznia, azonban az Európai Unió országainak a migránsok megállítására vonatkozóan nincs közös politikája, csak az illegálisan Európában tartózkodó migránsok szétosztására. 
    
A haderőfejlesztésre vonatkozó kérdésre válaszolva Kósa Lajos, aki az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke is, arról beszélt: a szocialista kormányok leépítették a magyar haderő tüzér- és páncélos képességeit, hagyták lepusztulni a helikopter-képességet, emellett megszűnt a magyar hadiipar és a lőszergyártás, valamint minimálisra csökkent a magyar hadseregnek az a képessége, hogy saját műszaki berendezéseit fenn tudja tartani. A fideszes politikus közölte: a haderőfejlesztési reform szerint tíz év alatt a GDP 2 százalékára emelik a hadiköltségvetést, és bizonyos alapképességeket NATO-kompatibilis módon visszaépítenek.
    
A frakcióvezető az Európai Parlament Magyarországot elítélő határozatának néppárti támogatásával kapcsolatban kérdésre válaszolva arra hívta fel a figyelmet, hogy a frakció nagyobb mértékben állt a magyar kormány mellé, mint a Tavares-jelentés esetében.
    
Arra a kérdésre, hogy a CEU Magyarországon marad-e Kósa Lajos azt válaszolta: a New York állambeli székhelyű CEU nem fog elköltözni Magyarországról, hiszen most is New Yorkban van. 
    
Arra a felvetésre, hogy a Közép-Európai Egyetem és a New York-i székhelyű CEU közötti működési szerződést ugyanaz az elnök írta alá, Kósa Lajos azt monda: ez arra enged következtetni, hogy „Soros György szándékosan leplezi az adómachinációit és a jogi kiskapukat kihasználó trükkjeit”, és „úgy keveri a kártyát”, hogy a végén senki ne értse mi történik. Szerinte minden esetben jogi aggályokat vet fel egy olyan szerződés, amelynek mindkét érdekeltségi fele ugyanaz a személy.

MTI