Sorra robbannak ki a botrányok a Big Bus Budapest nevű, városnéző buszokat üzemeltető cég körül. A sajtóban felmerült a pénzmosás gyanúja, a járművek balesetveszélyessége, az utasokat toborzó dolgozók erőszakos viselkedése és a turisták jogos elégedetlensége is.

Fotó: MTI/MTVA/Bizományosi: Balaton József, illusztráció, szerk.

Először a Zoom.hu írt arról, hogy „meglopja Magyarországot a Big Bus”. A portál szerint a fővárosi városnéző buszok piacát évek óta a szürke zónában ügyeskedő multi uralja. A homályos hátterű Big Bus tulajdonosi szálai először is Bécsbe vezetnek, de a cégiratok révén Londonig, sőt Dubajig is hamar eljuthatunk.

Miközben turisták tízezreit utaztatja százmilliós bevételeket termelve, a Big Bus papíron igencsak veszteséges. A nyilvános adatok, a cég mérlege szerint öt év alatt már közel másfél milliárdot buktak ezen az üzleten – írja a portál, amely szerint külföldi számlákon landolnak a tényleges bevételek, mindeközben Budapestnek szinte semmi haszna az egészből. Az adóköteles profit pedig elszivárog.

Igen gyanús a cikk szerint, hogy a cég az alaptőkéjének eltűnése, az 500 millió forintos mínuszt mutató könyvelés és az évek során összehozott másfél milliárdos veszteség után egyáltalán miért maradnak Magyarországon. A Zoom.hu pénzügyi szakértőkre hivatkozik, akik már többször próbálták kielemezni a cég működését és furcsa dolgokra bukkantak. Óriási készpénzforgalmat bonyolítanak, ami akár a pénzmosás gyanúját is felvetheti, a lehetőség kétség kívül adott.

Ezután az Origo szerkesztőségébe jutottak el dokumentumok arról, hogy a Big Bus állítólag hamis, törvénysértő módon megvariált alvázszámokkal futtatja a városnéző turistabuszokat. Ezek a bizonytalan eredet miatt akár lopottak is lehetnek, vagy olyan, másutt már leselejtezett járművek, amelyekre utólag hegesztettek újabb alvázszámot – írja a portál.

Hogy miért volt erre szüksége a cégnek, még nem egészen világos. Az egyik variáció szerint ezek a buszok másutt – talán Londonban – leselejtezett, forgalomból kivont járművek, amelyeket ezzel a trükkel csempésztek vissza a forgalomba, hasznosítottak újra. Talán arra gondoltak, hogy Budapestre jó lesz ez is – véli az Origo, amely szerint akár lopottak is lehetnek a különböző manipulációk révén cserélgetett alvázszámokkal futó buszok. Van olyan feltételezés is, hogy ezek a járművek egy zavaros hátterű kínai buszgyárból származnak, ahol vám- és áfa-manipulációk miatt cserélgetik a járműveken az alvázszámokat. A szerkesztőségbe eljuttatott dokumentumok szerint ez utóbbi variációról a cégnek vannak valamiféle papírjai, így állítólag kínaiak lennének ezek a cserélgetett alvázszámokkal futó buszok. A hatóságokat azzal próbálták volna megtéveszteni, hogy a buszok „eredeti” alvázszámai annyira elrozsdásodtak, hogy azokat cserélni kell.

Tovább dagadt a botrány, amikor a TV2 Tények c. hírműsorának szombati adásában megszólalt egy neve elhallgatását kérő buszvezető. Ő azt állította, hogy a gumiabroncsok kopottak, nincsenek rajtuk barázdák, ezért fokozottan veszélyesek, ám a kollégái sem mernek szólni a cég vezetőinek, mert féltik állásukat. Borbély Zoltán közlekedési jogász szerint a rossz gumik a buszok fékezhetőségének romlását eredményezik, a csúszásveszélyt pedig növelik. Ilyen esetben nemcsak a sofőrt, hanem az üzemeltetőt is terheli a felelősség, ha esetleg balesetre kerül sor.

A Tények egy rejtett kamerával készült felvételt is bemutatott, amelyen jól látszik, hogy a Big Bus munkatársai „agresszívan toborozzák áldozataikat”. Tolakodnak az emberek között Budapest utcáin, igyekeznek a buszos városnéző szolgáltatást hirdetni, és szinte addig nem is engedik tovább a turistákat, amíg nem vesznek egy jegyet valamelyik járatra.

A Ripost mindezek arról ír, hogy a Tripadvisor nevű utazási honlapon közzétett vélemények alapján a Big Bus Budapest át is veri a turistákat. A por­tá­lon kül­földi uta­sok szá­zai pa­nasz­kod­nak a cégre. A ha­zánk ne­ve­ze­tes­sé­ge­ire kí­ván­csi ven­dé­gek sú­lyos kri­ti­ká­kat fo­gal­maz­nak meg. Azt mond­ják, a cég szé­gyent hoz Ma­gyar­or­szágra.

A komoly összegeket fizető utasok panaszlistája tengernyi: sokan írták felháborodva, hogy a menetrend nem sokat ér, volt, akinek a meghirdetett 15 percenkénti indulás helyett 115 percet kellett várnia. Többen azt kifogásolták, hogy a csábító útvonal miatt aznap vásárolt jegyükkel szinte semmire sem mentek, mert csak a buszon derült ki, hogy nemzeti ünnep vagy sportesemény miatt több utat is lezártak, ezért a Big Bus Budapest csak rövidített útvonalon járt. A részletes vélemények a Ripost.hu cikkében olvashatók.