Szerda reggel búcsúvideót tett közzé az N1TV (Nemzeti Televízió) a Facebook-oldalán – írja a Figyelő. A Jobbik pártalapítványi pénzéből működő internetes televízió munkatársai ebben búcsúznak el a valaha radikális párttól. „Ennyi volt!” – írja röviden a videó leírása.

Képernyőfotó: Nemzeti Televízió Facebook-oldala

„Sokakkal ellentétben nekünk tiszta a kezünk” – kezdi Szilvási Péter, az N1TV munkatársa a Jobbik egyik irodája előtt elhaladva, ezzel utalva a párt trikolór választási plakátjának jobb oldali részére („Tiszta kézzel”). „Nekünk még valóban magyar a szívünk” – folytatja Magyar Klára, felidézve az említett plakát bal oldali részét.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezután közösen leveszik az ajtóról az N1TV táblát, bezárják az ajtót, majd Kisberk Szabolcs – a plakát középső harmadára utalva – hozzáteszi: „És mi a józan eszünkre hallgatunk”. Végül elsétálnak a jobbikos televízió szerkesztőségéből. Még a villanyt is lekapcsolják.

A Figyelő szerint a videóból nagyon úgy tűnik, hogy a párt új irányával nem elégedettek, mondataik azt sejtetik, hogy a Jobbikban nem minden a „Tiszta kézzel, magyar szívvel, józan ésszel” mondásuk szerint zajlik. Egyelőre nem közölt továbbiakat az internetes televízió, a hozzászólók is csak találgatnak, hogy mi lesz a tévé és a munkatársak sorsa.

https://www.facebook.com/nemzetitv/videos/1064467273708739/

Az N1TV nem szűnik meg, működik tovább – tudatta közleményben a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A közleményt a Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány kuratóriuma jegyzi.

„A Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány, mint az N1TV médiaszolgáltatója biztosítja minden nézőjét, hogy tovább kívánja működtetni a Nemzeti 1 Televíziót. Több munkatársunk a mai napon váratlanul jelezte, hogy távoznának hazánk első számú webtelevíziójának kötelékéből, ennek ellenére a televízió működni fog továbbra is. Az N1TV élére megbízott főszerkesztőnek Lánczi Richárdot eddigi szerkesztőt neveztük ki, az új munkatársakat hamarosan bemutatjuk.”