A Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetése szerint az olimpiaellenes aláírásgyűjtés hatására jelentősen csökkentek Magyarország esélyei arra, hogy ötkarikás játékokat rendezhessen.

Fotó: mti, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció

„Az elmúlt hetekben egy közös nemzeti ügyből pártpolitikai vita lett. Felbomlott a magyar olimpiát támogató politikai egység, márpedig egységes politikai és közösségi támogatás nélkül Budapestnek nincs esélye olimpiát nyerni a világ legnagyobb és leggazdagabb városai közé tartozó Párizzsal és Los Angelesszel szemben” – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
    
A magyar kandidálás vezetése szerint ebben az új helyzetben arra van szükség, hogy a főváros, a Magyar Olimpiai Bizottság és az állam képviselői haladéktalanul áttekintsék a budapesti pályázat esélyeit, illetve megvizsgálják, helyreállítható-e a pályázat egységes támogatottsága.
    
„Ha ez az egység nem áll helyre rövid időn belül, Budapestnek nincs esélye legyőzni Franciaország fővárosát és Amerika egyik legnagyobb városát. Mindaddig, amíg nem derül ki egyértelműen, hogy helyreállítható-e a budapesti olimpia egységes támogatottsága, a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. felfüggeszti a megkötött szerződéseket, új megrendelést nem ad ki, és nem használja fel a pályázatra elkülönített költségvetést” – áll a közleményben, amelyből kiderül, hogy a kétéves pályázati folyamat háromnegyede már eltelt, ugyanakkor a teljes pályázati költségvetésnek a felét kellett csak felhasználni.
    
A közlemény emlékeztet arra, hogy 2015 júniusában a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése egyhangú szavazással döntött arról, hogy Budapest pályázzon a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogára, továbbá ezt követően a Budapest közgyűlése 93 százalékos szavazattöbbséggel, egyetlen nem és egyetlen tartózkodás mellett huszonöt igen szavazattal döntött a kandidálás mellett. Ezt a döntést egyhangúan támogatták a fővárosi közgyűlésben a Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik és az Együtt-PM színeiben megválasztott képviselők – írták.
    
„A Nemzetközi Olimpiai Bizottság közepes méretű nagyvárosokra szabott új reformja, az Agenda 2020, a gazdaságos és megtérülő olimpia programja megteremtette Budapest esélyét az olimpiarendezésre. Magyarország még soha nem állt ilyen közel ahhoz, hogy olimpiát rendezhessen. Kézzelfogható közelségbe került, hogy Budapest lehessen a házigazdája az első közép-európai olimpiának” – olvasható az állásfoglalásban.
    
Pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében. Az aláírásgyűjtésben az LMP, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd aktivistái is részt vettek. 
    
A 2024-es ötkarikás játékokért Budapest, Párizs és Los Angeles verseng, a győztest szeptember 13-án hirdetik ki Limában.

MTI