Fotó: MTI/Marjai János

Az olasz hatóságok mellett a magyar rendőrség is nyomozást indított a péntek éjjeli veronai busztragédia ügyében.

Az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap honlapján közölte, hogy halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújában indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).

Felidézték, hogy a baleset körülményeit az olasz hatóságok vizsgálják, kérésükre azonban munkájukat a helyszínen három magyar rendőr is segíti, akik vasárnap hajnalban érkeztek Veronába.

A baleset lehetséges okai között felvetődött a műszaki hiba is, ezért a magyar nyomozásnak tisztázni kell, hogy az autóbusz milyen műszaki állapotban hagyta el Magyarországot – írták. Kiemelték, hogy a nyomozás független az olasz eljárástól, a magyar rendőrség megállapításait egy későbbi jogsegély keretében bocsáthatja az olasz hatóságok rendelkezésére.

A magyar nyomozók igazságügyi műszaki szakértők bevonásával tanúkihallgatásokat, az autóbusz tulajdonosának telephelyén házkutatást végeznek, lefoglalják a jármű műszaki vizsgáztatásával és esetleges korábbi javításaival kapcsolatos okmányokat, dokumentumokat, a két magyar állampolgárságú autóbuszvezető egészségügyi és járművezetői alkalmasságával kapcsolatos iratokat.

Sárközy Júlia, az MTI helyszíni tudósítója az M1 aktuális csatornán vasárnap délelőtt elmondta, az olasz hatóságok alaptalannak nyilvánították annak a szemtanúnak a beszámolóját, aki korábban azt állította, már a baleset előtt füst szivárgott ki a buszból.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap délelőtt arról számolt be, hogy a szerencsétlenül járt buszon 54 utas és 2 magyar állampolgárságú sofőr tartózkodott. Az utasok között 43 fiatalkorú és 11 felnőtt volt. A hivatalos információk alapján 16 halottja van a balesetnek, 6 sérültet kórházban ápolnak, közülük ketten válságos állapotban vannak. A tárcavezető tájékoztatása alapján egyelőre nem tudták azonosítani a halottakat és a válságos állapotban lévő sérülteket.

Szörnyű tragédia a péntek éjjeli veronai baleset, a történtekre nincsenek szavak – mondta a járművet biztosító Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezetője vasárnap délelőtt az MTI-nek, és megerősítette, hogy két magyar sofőr volt a buszon.

Czakó Tibort szombaton hajnalban, fél kettő körül egyik ismerőse hívta fel telefonon, így értesült a tragédiáról. A körülményekről és a részletekről azonban csak a hírekből tudott tájékozódni – mondta a megtört, még mindig a sokk hatása alatt álló férfi.

Az ügyvezető megerősítette, hogy két – a Pizolit Kft. alkalmazásában álló – magyar sofőr indult útnak a sítáborba. A két gépkocsivezető egy hete, megérkezésükkor „be is jelentkezett” hozzá telefonon – fogalmazott. Elmondták, hogy rendben kiértek a francia hegyvidéki üdülőhelyre, jól járhatóak az utak, és „minden rendben volt a csoporttal, velük is és a busszal is” – elevenítette fel. A két sofőrrel azóta nem beszélt, a baleset után nem tudta őket elérni, és azóta sem tud róluk semmit.    

A személyszállítással foglalkozó kiskunfélegyházi székhelyű cég ügyvezetője azt is megerősítette, hogy a sítáborba egy Setra 317 GT-HD típusú, jól karbantartott, jó műszaki állapotú busszal utazott a csoport.

Virágokat helyeznek el és mécseseket gyújtanak vasárnap reggel óta Magyarország főkonzultusának épülete előtt a veronai buszbaleset áldozataira emlékező helyi lakosok Ungváron.

A kárpátaljai megyeszékhely lakói a magyar külképviselet épületéhez vitt virágokkal és mécsesek gyújtásával fejezik ki együttérzésüket és részvétüket a tragikus buszbalesetben elhunyt budapesti diákok szüleinek és hozzátartozóinak.

MTI