Cigányok ideje

Indul az új kormányzati ciklus, az eddigi munka folytatása mellett a változó időkhöz illeszkedő új célokkal. Ezek közül legalább címszavakban a legfontosabbak már közismertek: a gazdasági innováció felpörgetése, az egészségügy továbbfejlesztése, az oktatás körüli bonyodalmak kezelése, a hadseregfejlesztés és a demográfiai válság megoldása.

A gazdasági innováció és technológiai fejlesztés a gazdasági továbblépés kulcsa. A polgári kormánynak 2010 után a magas munkanélküliségi arány, a csökkenő GDP, az eladósodottság örökségével először a gyors, válságkezelő megoldásokhoz kellett folyamodnia. A leghatékonyabbnak minél több ipari multi behívása mutatkozott. A nagy autógyárak és más nemzetközi konszernek képesek voltak gyorsan munkahelyeket teremteni, adóik pedig hozzájárultak az államháztartás rendbetételéhez. A „bedolgozói” státus azonban hosszú távon csak a közepes ütemű fejlődéshez elég, a jelentős előrelépéshez a magyar szellemi teljesítménynek is érvényesülnie kell, hazai fejlesztésekre, hazai termékekre, hazai nagyvállalatokra van szükség. Ez indokolja, hogy az új kormányban önálló tárca foglalkozzék a gazdasági innovációval.

A hazai egészségügy talán még soha nem fejlődött annyit, mint az elmúlt nyolc évben: rövidültek a várólisták, ugrásszerűen nőtt a nagy értékű berendezések száma, rengeteg intézményt felújítottak, és nagy béremelések történtek. A korábbról örökölt lemaradás azonban olyan mértékű, hogy még mindig rengeteg a tennivaló. Ezért lesz gyakorló orvosigazgató az emberi erőforrások minisztere. Az oktatás fejlesztése a soha be nem fejezhető dolgok közé tartozik. Az irányok azonban minden ellenkező híresztelés dacára jók, itt nem alapvető átalakításra, hanem további tervszerű munkára van szükség.

A magyar hadsereg fejlesztése kényszerűségből maradt hátra az elmúlt nyolc évben, hiszen kevésbé kellett tartani külső katonai támadástól, mint a pénzügyi spekulánsokétól. Az államcsőd elkerülése, majd az ország pénzügyi kiszolgáltatottságának megszüntetése minden mást megelőzött. Most, hogy az ország gazdasági helyzete stabil, a csökkenő államadósság alacsony kamattal finanszírozható, a bérek lendületesen nőnek, eljött annak is az ideje, hogy a ráfordítások érdemi növelésével döntően megerősödjék a magyar haderő. Ez nélkülözhetetlen az ország szuverenitásának megőrzéséhez, és a nemzetközi, mindenekelőtt NATO-kötelezettségeknek is megfelel. A munka elvégzését a kormány hivatásos katonára bízza.

A demográfia kérdéskörében a polgári kormány történelmi kérdésre igyekszik választ adni. A kérdés így hangzik: a csökkenő lélekszámot más országokból bejövő emberekkel pótoljuk-e, vagy megpróbáljuk magunk visszanyerni a reprodukciós képességünket, magyarán, megpróbálunk magunk családonként legalább két gyereket nevelni. A magyar kormány az utóbbit választotta. Kevéssé ismert, hogy erejéhez mérten Magyarország költi a legtöbbet családtámogatásra, a nemzeti összterméknek több mint három százaléka megy erre a célra. Az eredmény már mutatkozik, az egy házaspárra jutó gyermekek száma (hivatalosan a teljes termékenységi mutató) az 1,2-es mélypontról tavalyra 1,5-re emelkedett. A reprodukcióhoz azonban ez messze nem elég, itt radikális előrelépésre van szükség. A magyar kormány el van rá szánva, hogy ezt megtegye.

Nő vagy csökken?
És van még egy terület, amelyben, az eddigi eredmények elismerése mellett, döntő javulásra van szükség: a hazai cigányság leszakadt részének felzárkóztatásáról van szó. Erre a cigányságnak éppen úgy szüksége van, mint a többségi társadalomnak. Könnyű megoldásokat, gyors eredményt senki sem várhat, hiszen a társadalmi változások csak hosszú időtartam alatt mehetnek végbe. Halogatásra azonban nincs idő, hiszen minél később kezdődik a munka, annál nehezebb lesz eredményt elérni. A kérdés így fogalmazható meg: nyílik az olló, vagy záródik? Növekszik a leszakadó magyar cigányok lélekszáma, vagy csökken? A feladat pedig az, hogy az utóbbi válasz legyen a jó.

Hogy ezt elérjük, az első lépés az őszinte beszéd. A liberális véleménydiktatúra, az úgynevezett píszí kényszer az elmúlt három évtizedben, különösen az 1990-es években sokat ártott a cigányok ügyének, mert akadályozta a problémákkal való őszinte szembenézést, és a cigányságot kizárólag áldozati szerepben engedte megjeleníteni. Ennek ellenhatásaként a következő évtizedben durván cigányellenes hangok is megjelentek a közéletben, ami megint csak elfedte a problémák valódi mivoltát. Mára mindkét megközelítés veszített az erejéből, egyre határozottabb az igény az őszinte szóra. Ebben az irányban tovább kell haladni, nevén nevezni az okokat, a sikereket és a kudarcokat is.

Az őszinte beszéd és a hatékony cselekvés egyik ma is meglévő akadálya a szegregáció fogalmával való folyamatos visszaélés. A jó szándékú, tenni akaró emberek folyamatosan a szegregáció vádjával szembeni védekezésre, defenzívára kényszerülnek, ami erősen hátráltatja a kibontakozást. A polgári értelmiségnek, ideértve a hasonló értékrendű cigány értelmiséget is, világosan tisztáznia kell, hogy mi valójában a szegregáció és mi nem az. A tisztázás alapján pedig el kell vállalni, határozottan meg kell védeni a cigány közösségekben való oktatás vagy munkavégzés lehetőségét is.

Világosan ki kell mondanunk, hogy a magyar cigányság leszakadó része eltorzult társadalmi szerkezetben él, hagyományos értékrendje felbomlott, széthullott, de annak helyét nem foglalta el a többségi társadalomé. A szegénység ezért a problémának nem az okozója, hanem a következménye. Ezért pusztán szociális eszközökkel, szegénységpolitikával, a támogatások növelésével (noha azokra természetesen szükség van) a helyzeten nem lehet gyökeresen változtatni.

A megoldás kulcsa az, hogy sikerül-e a leszakadt cigány közösségekben a többségi társadalom értékrendjét meghonosítani, a cigányságban a többségi társadalom tagjaiéval azonos ambíciókat ébreszteni. Ennek legfontosabb eszközei az oktatás és a munka, az állami intézmények mellett a legfontosabb segítői az egyházak és a civil szervezetek. Ezek mellett ugyanakkor nem nélkülözhető a magyar cigány identitás újjáépítésének munkája sem, kezdve az egyetemi kutatásoktól a cigány kulturális örökség feltárásán és bemutatásán át a közösségi programok és művészi tevékenység szervezéséig. Magától értetődik, hogy ebben a cigány és nem cigány értelmiségnek együtt kell dolgoznia, az intézményi kereteket pedig a kormánynak kell megteremtenie.

Tanulni, tanulni
Ha legalább röviden sorra vesszük a tennivalókat, érdemes életkor szerint haladni. Nem lehet eléggé hangsúlyozni mindjárt a bölcsődei és óvodai munka fontosságát. Közhely, de igaz, hogy hatéves korára az ember személyisége legfontosabb vonásai kialakulnak, addig viszont célirányos munkával rengeteget el lehet érni. Még több bölcsődére és óvodára van szükség, és ha egy településen döntően cigányok élnek, nem kell félni attól, hogy ott a bölcsődébe, óvodába is döntően cigány gyerekek járnak.

A legkevésbé sem tabu a cigány iskolai osztály, mint ahogy nem totem a vegyes osztály sem. A hivataloknak bátorságot kell venniük annak eldöntésére, hogy hol melyik megoldás a legelőnyösebb. A cigány általános iskolai tanulók számára viszont a lehető legszélesebb körben érdemes tanodákat szervezni, amelyekben délután, a közoktatásban eltöltött tan­órák után speciálisan képzett és elkötelezett pedagógusok segítenek behozni a támogató családi háttér hiányából adódó hátrányokat, segítenek tanulni a tananyagot és a közös értékeket. Számos ma is működő tanoda nagyszerű eredményeivel bizonyítja, hogy a megoldás milyen sikeres tud lenni. Petőfit parafrazeálva: száz tanodát, ezeret! Csináljatok, csináljatok! Ebben a rendszerben az integráció világsikere rejlik.

Az eddigi gyakorlat azt is igazolja, hogy a cigány középiskolások és főiskolások, egyetemisták számára a célzott kollégiumi rendszer nagy segítséget tud adni. Az utóbbi években jelentősen nőtt az érettségit, diplomát szerző cigány fiatalok száma. Az azonban nem látszik, hogy az ő példájuk érdemi vonzerőt gyakorolna a leszakadt cigány közösségek fiataljaira. Nem világos, hogy ez azért van-e, mert a diplomás cigány fiatalok nem fordítanak elég energiát a többi cigány felemelésére, vagy mert a visszahúzó erők nagyobbak. Mindenesetre egyelőre úgy tűnik, hogy a leszakadók között egyedül a szórakoztatóiparban sikeres cigányok példája a vonzó – ez azonban zsákutca, az ellenkezőjében bízni önbecsapás volna. Fontos volna kideríteni, hogy a leszakadók számára miként lehetne vonzóvá tenni olyan életpályákat, amelyek kivezetnek a nyomorból.

Öntudat születik
A közmunka, amely közelről érinti a leszakadt cigányságot, a polgári kormány egyik legsikeresebb innovációja. Szívesen fogadják azok is, akiknek ez az egyetlen munkalehetőségük, és azok is, akik, megdolgozván a saját bérükért, azt látják, hogy más sem kap ingyenpénzt. Nyilvánvaló, hogy a közmunkának az abban résztvevőket a rendes munka felé kell vezetnie, és ezt a funkcióját be is tölti. Ez az a tevékenység, amelyet egyszerűen folytatni kell, ahol lehet, tovább javítva és fejlesztve.

Bővülő pénzügyi kerettel működik az éttermi cigányzene újjáélesztése, ami egyben a klasszikus és popzene utánpótlási hátországa is lehet, amint az volt már korábban is. Hasonlóan célzott, végiggondolt, kipróbált programok segíthetik tovább a cigány kultúra erősödését, ami a pozitív cigány önképnek is nélkülözhetetlen összetevője. Végül nem halasztható tovább egy magyar cigány történeti intézmény felállítása sem, mely intézmény szellemi középpontja lehet a magyar és nemzetközi cigány történeti kutatásoknak, és korszerű múzeumként mutathatja be a cigány nép történetét. Ebben az ügyben évszázados előzményekre támaszkodhatunk, azokra alapozva megint csak nemzetközi sikert várhatunk.

A polgári pártok újabb választási győzelmével eljött a magyar cigányok ideje is. A szándék világos, és ha megvan a tettekhez az akarat és a bátorság, olyan eredmények érhetők el, hogy a világ hozzánk jár majd integrációt tanulni.

Bencsik Gábor