Az elmúlt két évben különösen fontossá vált a külföldről támogatott civil szervezetek finanszírozásának átláthatósága, hiszen Magyarországnak ezen keresztül is meg kell védenie magát – ezzel indokolta a Fidesz frakcióvezető-helyettese az átláthatósági szabályozás szükségességét a tervezetről szóló szerdai, ötpárti egyeztetést követően, amelyen nem született megegyezés a javaslatról.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, archív, szerk.

Gulyás Gergely azt mondta, a George Soros által támogatott szervezetek minden korábbinál élesebben támadják a magyar kormányt azzal a céllal, hogy szétzilálják a magyar határvédelem rendszerét és kikényszerítsék a bevándorolók szabad bejutását. Ezen szervezetek több esetben burkoltan vagy nyíltan a magyar törvények megsértésére buzdítottak – jelentette ki, fontosnak ítélve, hogy minden esetben tudható legyen, kik a támogatók, függetlenül attól, hogy egy civil szervezet George Sorostól, oroszoktól vagy például az unió más államától kap támogatást.

Ismertetése szerint a javaslat – amelyet még a hét folyamán előterjeszt a Fidesz-frakció – lényege, hogy minden olyan szervezetnek, amely 7,2 millió forintnál nagyobb külföldi támogatást kap, regisztrálnia kelljen magát, mint külföldről támogatott szervezet.

Az egyeztetés után újságíróknak nyilatkozva az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselője is elutasította a Fidesz-KDNP javaslatát.

MTI, demokrata.hu