A Fidesz a Nemzeti Földalap közreműködését kéri, hogy kiderüljön az igazság Hadházy Ákos földvásárlási ügyével kapcsolatban – nyilatkozta a közmédiának Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerdán.

Fotó: MTI, archív

A szóvivő szerint újabb „megdöbbentő történet” látott napvilágot az LMP társelnökéről, aki a hírek szerint 350 millió forintos földvásárlást indított el három éve, és ennek érdekében 30 milliót le is tett foglalóként egy földárverésen. Hozzátette: Hadházy Ákos mindezt „édesanyja mögé bújva”, az ő nevével intézte.

„Megdöbbentő, hogy csak úgy röpködnek a 20, 30, 350 milliók Hadházy Ákos körül” – fogalmazott Halász János, aki szerint az LMP-s politikus „dúskál a pénzben” és „egyre zavarosabb pénzügyekbe keveredik”.

Közölte: kérik a  Nemzeti Földalap közreműködését, hogy kiderüljön az igazság. Emlékeztetett: a Fidesz a napokban vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Hadházy Ákossal szemben.

MTI