Harrach Péter (KDNP) napirend előtt egységes válaszokat szorgalmazott a családok védelmének kérdésében, amelyet nemzeti ügynek nevezett.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI, archív

A családok védelme több mint száz éve kezdődött – elevenítette fel -, azt azonban a Bokros-csomag idején szegénypolitikává tették – sérelmezte, ahogy azt is: 2005-ben ismét megtorpanás volt, amikor leépítették az adókedvezményt.

A folytonosságot, a biztonságot és a kiszámíthatóságot nevezte a családpolitika legfontosabb tulajdonságának, de kiemelte a gyed extra bevezetésétét és nagyvonalúnak nevezte az otthonteremtési programot is. Olyan támogatás kell, amely által a társadalom képes reprodukálni önmagát – tette hozzá.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára bírálta azt az európai politikát, amely afrikai bevándorlókkal pótolná a hiányzó gyermekeket. „Mi a családok megerősítésében látjuk a jövőt” – hangsúlyozta.

A kormány a családok éve okán is kikéri az emberek véleményét a védelmükről – tette hozzá. Rámutatott: a szocialista kormányok az utolsó évükben kevesebb, mint 1000 milliárd forintot fordítottak a családok támogatására, míg a jövő évi büdzsében erre a célra több mint 2000 milliárd forint áll rendelkezésre. A cél azonban az, hogy kétszáz szülőnek több mint kétszáz gyermeke szülessen, amely újabb intézkedéseket igényel.