Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Megalakult a Fidesz-KDNP-frakciószövetség népesedés- és családügyi kabinetje – jelentette be Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a kabinet első ülése után szerdán Budapesten.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Novák Katalin, a kabinet vezetője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közölte, az első ülésen megerősítették a kormány elköteleződését az iránt, hogy Magyarország jövőjét a magyar gyermekekben látják, a migráció helyett pedig a családok támogatását tartják fontosnak.

Elmondta, a testületnek 11 tagja van. A Fideszből Bányai Gábor, Dunai Mónika, Kállai Mária, Kovács József, Mátrai Márta, Szatmáry Kristóf, Tapolczai Gergely és Zsigmond Barna, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából pedig Harrach Péter, Juhász Hajnalka és Vejkey Imre vesznek részt a munkában.

Szó esett a novemberben induló nemzeti konzultációról, amelynek központi témája a demográfia és a családalapítás lesz, és amelyben arról is kikérik az emberek véleményét, hogy a népesedési kihívásra a migrációval vagy a magyar gyerekek születésének támogatásával válaszoljon-e az ország.

Kitértek az új Nemzeti alaptantervre is, a kabinet azt javasolja, hogy jelenjenek meg benne a népesedési és családügyi szempontok, hogy a gyerekek is megismerkedjenek a jelenlegi demográfiai helyzettel – ismertette Novák Katalin.

Kiemelte, a kabinet szeretné megtalálni azokat a pontokat, amelyekben még további segítséget tudnak nyújtani a családoknak, ennek érdekében pedig minden témába vágó kérdésnél megfogalmazzák majd a véleményüket.