Narancsbőrről értekezik és a miniszterelnököt pocskondiázza Ujhelyi István mai közleményében Orbán Viktor tusványosi beszéde kapcsán.

Fotó: MTI, archív

»Aki hazudik, az csal; aki hazudik, az lop! Hazudni, csalni: csúnya dolog!« – szól Nagy Feróék legendás dalsora, amely méltó válasz lenne Orbán tegnapi tusványosi beszédére. A magyar miniszterelnök ugyanis hazudik, csal és lop. Ez csúnya dolog. Ejnye

– próbál szellemeskedni a szoci EP-képviselő szokásos vasárnapi fröcsögésében.

Ujhelyi szerint Orbán Viktor valójában hosszú évek óta a brüsszeli elit tagja, „vagyis ha komolyan vesszük a miniszterelnököt, akkor tegnap nem tett mást, mint saját megbuktatását hirdette meg” – veti papírra zavaros gondolatait Ujhelyi, aki a liberális európai vezetők létét is kétségbe vonja, szerinte ugyanis „az EU sikertelen problémakezelése (például a menekültkérdés ügyében) az európai intézmények jobboldali vezetésének kudarca”. Ujhelyi ugyanakkor nem késik a liberalizmus védelmére kelni: „Orbán csal, amikor deviáns és nemzetölő értékrendként festi fel a liberalizmust, holott nemrég még önmagát is liberálisként definiálta; sőt nyolc éven át volt alelnöke a Liberális Internacionálénak. Fiatal volt és kellett a pénz? (…) Nem sül le a képükről a vastag narancsbőr?”

Dühöngése következő részében ledöbrögizi a magyar kormányfőt és nyalonc közmédiáról ír a szoci képviselő:

Orbán csal, amikor a demokrácia és benne a sajtószabadság haláláról beszél Nyugat-Európában. Gyomorforgatóan hazug ahogyan erről beszél, miközben legyilkolta a Népszabadságot, felvásároltatta és igába hajtotta a megyei napilapokat, oligarcha-fojtásba tuszkolta a kritikus platformokat, az adófizetők pénzéből hizlalja a propagandamédiáját és a nyalonc közmédia mikrofonján kívül gyáva döbrögiként, nyikhaj sajtósok mögé bújva menekül a kérdések elől.

Ujhelyi okoskodását azzal zárja, hogy kijelenti, a miniszterelnök benne lesz az európai történelemkönyvekben: 

Tusványosi beszédéből világos a nárcisztikus szándék: bekerülni az európai történelemkönyvekbe. Benne lesz. A legsötétebb lapokon.