A Fidesz saját politikai eszközévé silányította a jogot, az állami intézményeket, és immár az Országgyűlést is! – sivalkodik az LMP mai közleményében.

Fotó: MTI, archív

Eddig is tudtuk, hogy a Fidesz a jogállamisággal és jogbiztonsággal szembemenő szabályokat alkot, és az állami intézményeket kedve szerint használja fel politikai célokra. Hol az Állami Számvevőszék bírságolja szét a pártokat, hol a rendőrség néz félre, ha erőszakkal lépnek fel ellenzéki képviselőkkel szemben. Működésükben új elem, hogy Demeter Márta ellen koncepciós eljárást indítottak, melynek során a hazai és nemzetközi normákat is semmibe veszik – írja Keresztes László Lóránt.

A Fidesz célja egyértelmű, meg kell akadályozni, hogy az LMP társelnöke elvégezhesse ellenzéki munkáját. Ehhez minden eszközt felhasználnak. Most azon dolgozik a Fidesz, hogy megpróbálja ellehetetleníteni Demeter Márta munkáját a Honvédelmi és rendészeti bizottságban is. Ezekhez a szánalmas lépésekhez mint az LMP frakcióvezetője nem asszisztálok. Arra kértem továbbá az ellenzéki frakciókat, hogy ők is tegyenek így, és egyebek mellett ne vegyenek részt a ma délutánra összehívott színjátékban, ami nem más, mint egy ellenzéki képviselő elleni koncepciós eljárás. A mai Házbizottságon nem országgyűlési bizottsági helyekről esik majd szó, pusztán politikai leszámolásról – fogalmaz a társelnök.  

Demeter Márta, az egyik legaktívabb ellenzéki képviselő, aki pontosan azt teszi, amire a választók felhatalmazták: szembesíti a kormányt a bűneivel, és a Fidesz magyar embereket megkárosító tevékenységével. Pontosan ezt fogja tenni a továbbiakban is, az LMP országgyűlési képviselőcsoportjának egységes támogatásával – zárul a közlemény.