A Demokratikus Koalíció pártigazgatója szerint Magyarország EU-s tagságába kerülhet az Orbán-kormány „civilellenes törvénye”.

Fotók: MTI, archív, szerk.

Sebián-Petrovszki László szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Európában sehol nincs olyan jogszabály, amely külföldi ügynöknek és kémszervezetnek minősíti a civileket, „ez csak Putyin Oroszországában történhet meg”.

A törvényjavaslattal a kabinet újabb kísérletet tesz arra, hogy Európából kivezesse és „Putyin Oroszországához közelítse, csatlakoztassa” Magyarországot – fogalmazott. A DK szerint Orbán Viktornak ideje tudomásul vennie, hogy Magyarországnak továbbra is az Európai Unió tagjának kell maradnia – szögezte le.

A pártigazgató a DK nevében egyúttal arra kért mindenkit, hogy aki csak teheti, legyen ott a szerda délutáni tüntetésen a fővárosi Hősök terén.

Sebián-Petrovszki László emellett arra is kitért, hogy a sajtóhírekkel ellentétben már múlt hét szerdán benyújtották a CEU-ügyben készített népszavazási kérdésüket a Nemzeti Választási Bizottságnak.

Kérdésre válaszolva közölte: képviselőik nem írják alá az az ívet, amellyel az LMP a külföldi egyetemekről szóló törvény utólagos normakontrollját szeretné kérni az Alkotmánybíróságtól. Indoklásként azt mondta, hogy pártjuk nem tartja legitimnek azokat az intézményeket, amelyeket a „Fidesz a maga képére formált”, így az Alkotmánybíróságot sem.

MTI